Csütörtökig a Savaria Egyetemi Központba jelentkezőknek is van lehetőségük arra, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve egyetlen alkalommal módosítsák a korábban megjelölt szakok sorrendjét. A 2014 szeptemberében induló képzések ponthatárait várhatóan július 24-én este hirdetik ki. A felvételizők még aznap este SMS értesítést is kapnak az eredményekről. Szombathelyen jellemzően pedagógus képzésekre jelentkeztek idén is, ősszel azonban már indulhat a gépészmérnök képzésre is a toborzás. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság legutóbbi ülésén döntött a szak indulásáról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!