Cégtemető-botrány: 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV

Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Hangsúlyozták, hogy a legnagyobb magyarországi cégtemetőt számolták most fel: a bűnszervezet 159 gazdasági társaságot tüntetett el, 800 millió forint kárt okozva az államnak és a hitelezőknek. Az ügyészségnek 30 napon belül kell dönteni a vádemelésről.

Szándékos vagyonkimentés miatt Magyarországon ennyi ember ellen még soha volt vádjavaslat

A több mint 40 ezer oldal iratot a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken átadta az ügyészségnek - közölték az M1 Híradójában. Varga Sándor igazgatóhelyettes azt mondta: az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a tartozást felhalmozó társaságokat értékesítő korábbi tulajdonosokat, a cégek átvételére szerveződő elkövetői kör tagjait, valamint a bűncselekmények elkövetését segítő ügyvédeket, könyvelőket.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott: a Kecskeméti Járási Ügyészség mindent meg fog tenni, hogy harminc napon belül dönteni lehessen a vádemelésről a bonyolult bűnügyben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek