Kigyulladt egy 300 négyzetméter alapterületű, faszerkezetes, használaton kívül lévő épület szombaton hajnalban Budapesten. A kiérkező tűzoltókat 6-7 méteres lángok fogadták, és egy holttestet is találtak a terület átvizsgálásakor. Az utca közeli házainak homlokzatáról a tűz hatására hullik a vakolat, a műanyag redőnyök pedig megolvadtak. A környező épületekből 20 lakónak kellett elhagynia lakását a sűrű füst miatt. Ők fokozatosan visszatérhettek a lakóhelyükre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!