Az útra zuhant egy holttest egy hullaszállítóból

A főúton landolt egy hulla Pennsylvaniában. A háromezer lakosú település bevásárló központja előtt egy fehér lepelbe burkolt, hordágyra kötözött holttest feküdt. A halott egy hullaszállítóból került oda a jármű rossz műszaki állapota miatt. A balesetet két alkatrész egyidejű meghibásodása okozta: először a hordágyat rögzítő zárszerkezet romlott el, majd ahogy az elszabaduló hordágy nekiütődött a hátfalnak, annak a zárja is kioldott. Így eshetett az útra a kábítószer-túladagolásban elhunyt, fiatal nő holtteste. A sofőr azonnal észrevette a malőrt, és visszaemelte a kisteherautóra a hordágyat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek