Erdélyi gyerekek nyaralnak Vas megyében

A Nyugat Médiacsoport, így az Nyugat Rádió szervezésében, Vasvár Város Önkormányzatának segítségével jövő szerdától egy héten át ismét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermek csoportja nyaral Vas megyében, a Vasvár - nagymákfai táborban. A diákok Böjte Csaba testvér pártfogoltjai, akiknek életre szóló élményt kívánnak szerezni a szervezők az itt tartózkodással. A fiatalok az egy hét alatt megismerkednek Vas megyével és a Balatonnal, valamint kirándulásokon vesznek részt. A tábor lebonyolításhoz további támogatók segítségét várjuk szerkesztőségünk elérhetőségein.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek