Nőtt a kivégzések száma tavaly a világon, annak ellenére, hogy egyre több országban törlik el a halálbüntetést. 2013-ben legkevesebb 4 ezer 106 ember halt meg ilyen módon, csaknem 150-nel több, mint korábban. A növekedésben nagy szerepe van Iránnak, ahol 15 év óta nem volt olyan sok kivégzés, mint tavaly. Irakban szintén sok dolguk akadt a hóhéroknak, 2003 óta a legtöbb. Mindezek ellenére Kína töretlenül tartja világelsőségét: legalább 3 ezer kivégzés volt a világ legnépesebb országában tavaly.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!