Augusztus 15-én és 16-án második alkalommal rendezik meg a szombathelyi Csónakázó tavon a Sárkányhajó Fesztivált. A vasi Önkéntes Centrum segítők jelentkezését várja a verseny lebonyolításához. A fesztivál lehetőséget biztosít az iskolai közösségi szolgálat néhány órájának teljesítéséhez. A jelentkezők feladata többek között az lesz, hogy a versenyhez szükséges eszközöket kipakolják a Csónakázó-tó szigetére, illetve, hogy felügyeljék a padokat, evezőket, sátorelemeket. A rendezvényre látogatókat is ők irányítják majd. Az önkéntesek augusztus 6-án délig jelentkezhetnek a Vas Megyei Önkéntes Centrumban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!