Már csak néhány hét és kezdetét veszi a jubileumi 15. Savaria Történelmi Karnevál. Addig is anekdotákkal, színes történetekkel emlékeznek a szervezők az egykori karneválokra. Július 29-én, augusztus 5-én, és augusztus 12-én a Cafe Frei ad otthont a programnak, ahol az is kiderül nem mindig volt húsznál több helyszíne, és kétszáznál is több programja a Savaria Történelmi Karneválnak. Az érdeklődők egyúttal a Savaria Történelmi Karneválon készült életképekről is megnézhetnek egy kiállítást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!