Félnek a harcok miatt az Ukrajnába érkezett holland szakértők

Holland igazságügyi orvos szakértői csoport érkezett vasárnap Kelet-Ukrajnába, a lelőtt maláj utasszállító repülőgép lezuhanásának helyszínére - jelentették be a holland hatóságok. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet egyik tisztségviselője azonban később közölte, hogy a közeli harcok miatt a szakértők vasárnap nem mennek el a helyszínre. A holland védelmi minisztérium 40 fegyvertelen rendőrt és törvényszéki szakértőt küldött Kelet-Ukrajnába, hogy a már ott lévő szakértői csoporthoz csatlakozva részt vegyenek a további áldozatok utáni kutatásban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek