Fontos megvizsgálni bizonyos felsőoktatási szakok létjogosultságát, de ezt közösen kell megtenni az egyetemekkel - mondta a Napi Gazdaságnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Hozzátette a gazdasági szakemberek is úgy látják, hogy a mostani rendszer gátja a versenyképes szakemberek fejlődésének. Ezért fontos, hogy megvizsgálják bizonyos szakok létjogosultságát, de ezt közösen tennék meg az egyetemekkel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!