Gyémántbányába fektet Sierra Leonéban a TWD Investments. A budapesti tőzsdén is jegyzett cég nemrég 10,52 százalékos részesedést vásárolt a szintén magyar TransWorld Diamond Zrt.-ben – írja a Magyar Nemzet. A társaság vezetői a lapnak azt mondták, több mint négy éve foglalkoznak gyémántbányászattal Nyugat-Afrikában, és több mint száz koncessziójuk van. Eddig több ezer karátnyi gyémántot termeltek ki, aminek árfolyama meghaladja a hárommillió dollárt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!