Nem akartuk ellopni a Wartburgot, csak haza szerettünk volna jutni

Így védekezett az a két fiatal, aki egy júniusi hajnalon egy móri családi ház udvarából próbált meg elkötni egy Wartburgot. A Wartburgokra jellemző hangos motorzajra persze a tulajdonos is felébredt, de addigra már a kocsi kivágódott az udvarából - egészen a szemközti padkáig. A tolvajok ekkor elhagyták a megfeneklett járművet, és gyalog próbáltak menekülni, de a helyi erők a rendőrök kiérkezéséig feltartották őket. A 17 és 20 éves fiúk ügyében ma küldte meg a rendőrség a vádemelést a Székesfehérvári Járási Ügyészségnek – írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek