Segítenek az E-felvételiben a SEK-en

A jelentkezési határidőig várja azokat a hallgatókat a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja, akiknek segítségre van szüksége a pótfelvételi kitöltésében. A felvételi ponton az A épület földszintjén hétköznapokon délelőtt 9 és délután 1 óra között várják a diákokat augusztus 6-án szerdán délelőtt 11 órától pedig nyílt nap lesz az egyetemen - mondta el Németh Péter, a Tanulmányi, Szolgáltató és Informatikai Központ igazgatója.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek