Rendkívüli tanácskozást fog tartani az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet az Ebola-vírus Nyugat-Afrikában megfigyelt terjedése miatt. A pánafrikai légitársaság kedden közölte, hogy törli járatait a járvány sújtotta Libéria és Sierra Leone fővárosába, mert az egyik utasa behurcolta a vírust Nigériába. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet főtitkára szerint konzultálni fognak a WHO-val, hogy milyen ajánlásokat adjanak ki a járvány terjedésének megfékezésére. Még az elsődleges veszélyelhárítás is legalább egy hónapig eltart a Kodály köröndön, ahol két hete néhány óra alatt teljesen megsemmisült egy a világörökség részét képező épület tetőzete és harmadik emelete –írja a Népszabadság. A rendőrség a munkálatok idejére lezárta a környező utcákat, és az Andrássy út szervizútjának egy részét. Ezeket az elsődleges veszélyelhárítás után is csak részlegesen nyitják meg újra a forgalom előtt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!