Csaknem félszáz gyermeket táboroztatott a Pálos Károly Szolgálat

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, a Vas Megyei Kormányhivatallal közösen több mint 120 millió forint pályázati pénzt nyert. A támogatás segítségével az áldozattá válás megelőzését, az áldozatsegítést helyezik előtérbe Szombathelyen. A pályázati forrásból három turnusban 45 gyermek táboroztatását oldották meg. A 8-12 éves gyerekek, különféle önvédelmi technikákat tanultak, művészetterápia, zeneterápia segítette feldolgozni a korábbi traumákat – tájékoztatott Kulcsár Lászlóné intézményvezető.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek