Akváriumház nyílt a Velencei-tónál A Velencei-tó jellegzetes halfaunáját és más vízi élőlényeket mutat be az agárdi hajókikötőnél megnyílt H2O Akváriumház. A szervezet közleménye szerint a beruházás mintegy 20 millió forintból, 100 százalékban a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák Leader fejezetében kapott támogatás révén valósult meg. Fiatal magyar fejlesztők sikere Amerikában Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat - közölte az MTI-vel a Microsoft Magyarország. A közlemény szerint a Seattle-ben megrendezett eseményen a csapat azt mutatta be, hogyan ösztönöznék az embereket valódi sportteljesítményre virtuális kisállatok segítségével. A szegedi egyetemisták azt találták ki, hogy az edzéssel az ember pontokat gyűjt, a pontokból virtuális ételt vesz, amivel egy virtuális kisállatot tud etetni, ez esetben egy zsiráfot. Ha lusták vagyunk futni, a zsiráfunk éhes lesz, majd akár meg is halhat. A magyar fiatalok a díjazással 10 ezer dollárt vihettek haza. Gázai konfliktus – Izrael folytatja a harcot Izrael folytatja a harcot a gázai övezetben mindaddig, amíg el nem éri célját - mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök tel-avivi sajtótájékoztatóján. A hadsereg már felszámolta a Hamász radikális palesztin szervezet gázai alagútjainak döntő többségét, és egy-két napon belül teljesíti a szárazföldi akció megindításakor kitűzött célokat. A július 8-a óta tartó harcoknak csaknem 1.700 palesztin halottja van, nagy részük civil. Izraelben 61 katona és 3 civil vesztette életét. Ellenőrzik az óbudai társasházakat Azonnali bérlemény-ellenőrzésre utasította az Óbudai Vagyonkezelő Zrt.-t a kezelésében lévő társasházak közös tulajdonú helyiségeinél a III. kerület polgármestere. A vizsgálatot azután rendelték el, miután egy békásmegyeri tűzesetnél az épületben fegyverarzenálra bukkantak a társasház közös tárolójában kialakított műhelyben. A rendőrök több fegyvert, köztük géppisztolyokat és kézigránátot, puskákat, pisztolyokat, lőszereket, taposóaknát találtak. Ezek közül több élesített is volt. Halottá nyilvánították az eltűnt izraeli katonát Az izraeli hadsereg halottá nyilvánította a gázai övezeti konfliktus során Rafahnál pénteken eltűnt katonát, akiről úgy vélték, hogy az enklávét irányító Hamász radikális szervezet katonai szárnya elrabolta. Az izraeli haderő vasárnap hajnalban közölte, hogy a 23 éves hadnagy a bevetés során életét vesztette pénteken. Erről a katona családját is értesítették. A férfi vélt elrablása nagyban hozzájárult a pénteken reggel kezdődött tűzszünet összeomlásához. A Hamász fegyveresei egy titkos alagútból izraeli katonákra támadtak Rafahnál. Két izraeli katona halála már akkor biztossá vált, a hadnagyról viszont akkor még úgy vélték, elhurcolták a palesztin harcosok. Átvette, de nem hozhatja nyilvánosságra a trafikpályázatokat a DK A Demokratikus Koalíció pártigazgatója átvette pénteken a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban a trafikpályázatok során elbírált értékelési lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket. A tárca egy bírósági eljárás után adta ki az adatokat. A DK törekszik arra, hogy a pályázati jegyzőkönyvek minél hamarabb nyilvánossá váljanak, de a dokumentáció személyes adatokat is tartalmaz, és az adatvédelmi törvény betartásával kell eljárniuk, az adatok feldolgozását megkezdték. Az ügyben a jövő hétre ígértek további tájékoztatást. Fontos régészeti leletek kerültek elő Dombóvárnál Török kori leletek mellett jelentős falmaradványok kerültek felszínre a dombóvári vár közelmúltban végzett feltárásán, az ásatást vezető régész szerint azonban az építés időpontjának meghatározásához további kutatásra van szükség. Az egy hónapos feltárás során egy két méter széles, 50 méter hosszú, észak-déli irányú kutatóárkot nyitottak. A vizsgálatból kiderült, hogy az egész lelőhelyet valószínűleg a vár 18. századi robbantása során keletkezett, vastag törmelékréteg fedi. Ötszörös különbség is lehet a diákszámlák között A méhészetnek sikerágazattá kell válnia Magyarországon, a kormány a méhészeti programon túl minden is segítséget megad a méhészeknek azért, hogy még verseny- és életképesebbek legyenek - mondta Kis Miklós Zsolt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke Jászberényben, a nemzetközi méhésztalálkozó és mézvásár megnyitóján. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a méhészeknek sok nehézséggel kellett szembesülniük, példaként az "akáctörténetet", és az Európai Unió egyes "bizarr" elképzeléseit említette. Magyarországon 22-25 ezer tonna mézet termelnek évente. A magyar méztermelés árbevétele éves szinten mintegy 60 milliárd forint. A megtermelt hazai mennyiség 40-60 százaléka akácméz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!