Légszennyezés miatt 3,5 millióan halnak meg évente

Körülbelül 3,5 millióan halnak meg évente a légszennyezés következtében világszerte - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentéséből. Az OECD tanulmánya szerint a légkörbe jutó szennyező anyagok mintegy 50 százalékáért a közúti közlekedés felelős. Ennek túlnyomó részét, 90 százalékát a dízelüzemű járművek bocsátják ki.

Ugyanakkor az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Svájc kivételével minden OECD-tagország kevesebb adót vet ki a dízel üzemanyagra mint a benzinre - hívják fel a figyelmet a tanulmányban. Rámutatnak: erre nincs megfelelő környezetvédelmi magyarázat, mivel a dízelüzemű járművek több szén-dioxidot bocsátanak ki literenként, mint a benzinnel működők, továbbá a dízelből több szálló por és nitrogén-dioxid kerül a levegőbe, amik a szervezetbe kerülve többek között tüdőrákot, asztmát, szívproblémákat okozhatnak.

Forgalom Szombathelyen, a Hunyadi úton
Mészáros Zsolt

Az újonnan gyártott járművekre vonatkozó szennyezőanyag-kibocsátási előírások jóval szigorúbbak, mint korábban, azonban sokkal több dízelüzemű autót is gyártanak, ami további légszennyezéshez vezet. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az autógyártók által közölt kibocsátási adatokat teszt üzemmódban rögzítették, ami nagyban alatta marad a járművek valós használata során történő kibocsátásának.

A tanulmány készítői több ajánlást fogalmaznak meg a légszennyezés visszaszorítására a kormányzati szereplők számára. Így például a jogszabályalkotók felhagyhatnának a dízelüzemű autók előnyben részesítésével a benzinnel működőkkel szemben, továbbá szigorúbban szabályozhatnák a tesztkörnyezetnek a valós használathoz való igazodását az autógyártók kibocsátás-mérése során.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek