Eddig: 1 654 863 / 3 000 000 Ft, 77 támogató. Még7nap.
Légy része az igazságnak!

8 milliárd forintos fejlesztést jelentett be a Falco, amibe 1,2 milliárddal segít be a kormány

Szépen csordogál a pénzeső a Vas megyei multikhoz.

A világszintű nehézségek ellenére Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a faipari termékeket gyártó Falco Zrt. kapacitásbővítő beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter többek között ezzel indokolta, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a Falco 8,2 milliárd forintos fejlesztéséhez, amely több mint 300 alkalmazott állását tartja fenn.

A tárcavezető szerint a Falco Zrt.-nek is köszönhető, hogy az osztrák anyavállalat Magyarországot választotta.

A szombathelyi Falco-gyár
Nagy Jácint

A Kronospar, amelyhez a Falco 2007-ben csatlakozott, 24 államban 40 gyárat működtet, így ez a befektetés is erős nemzetközi versenyben dőlt el. Ausztria a harmadik legjelentősebb befektető Magyarországon, több mint 2 ezer vállalatuk 75 ezer munkavállalót foglalkoztat belföldön - tette hozzá.

Az állami támogatást a Falco Zrt. ügyvezető igazgatója köszönte meg a budapesti rendezvényen.

Novák Tibor kifejtette, hogy a falemezgyártás rendkívül tőkeigényes iparág, és könnyen kieshet a piacról az, aki lemarad. A cég 2007 óta 49 milliárd forintot költött fejlesztésekre. A kormány a korábbi beruházásokhoz is több milliárd forinttal járult hozzá - hangsúlyozta a cégvezető.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Novák Tibor, a Falco Zrt. ügyvezető igazgatója a társaság beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2021. február 1-jén.
MTI/Bruzák Noémi

A cég lapunknak eljuttatott sajtóközleménye szerint a 8 milliárdos, 2020 és 2022 közötti beruházásnak két fontos eleme van:

  • Új hulladékfa-tisztító technológia létesítése (ez már elkészült, jelenleg próbaüzem
  • fázisban üzemel).
  • A cementkötésű faforgácslap gyártástechnológiájának megújítása, amely csak az első fázisa az 1977-ben telepített technológia korszerűsítésének.
  • Lapunk is beszámolt arról a kormányzati pénzesőről, amely az utóbbi időben hullott a Vas megyei multinacionális vállalatokra.

    A szombathelyi TDK 1,8+0,5 milliárd , a lukácsházi Schott 2 milliárd , a vaskeresztesi MAM 150 millió forint 150 millió forinttal tolja meg az állam a vaskeresztesi MAM új beruházását 2021. January 15. 18:44 állami segítséget kapott a közelmúltban fejlesztésre és munkahelyek megtartására.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság