Egy év alatt 2,4 százalékkal csökkent a számuk, így jelenleg 9 ezer ilyen cég működik Vas megyében. Szakértők azt mondják, ez önmagában még nem negatív folyamat, ugyanis, ha azok a vállalkozások szűntek meg, amelyek fizetési nehézségekkel küzdöttek, akkor az még a piac tisztulásához is vezethet. Az egyre nagyobb mértékben csökkenő cégszám azonban arra utalhat, hogy Magyarországon nem tudnak talpon maradni a vállalkozások.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!