Elmeorvoshoz küldték a feleségét bántalmazó fideszest

Balogh József, Fülöpháza polgármesterének, korábbi fideszes országgyűlési képviselőnek igazságügyi szakértő előtt kell megjelennie. Balogh még két éve egy lakodalomból hazatérve súlyosan bántalmazta feleségét. Később azt mondta, hogy az asszony sérüléseit az idős és vak komondoruk okozta, mert ő lökte fel az éjszaka az asszonyt. Most a szakértőnek kell megállapítania, hogy a férfi mennyire lehetett beszámítható állapotban. Ha kiderül, hogy az alkoholos befolyásoltság vagy valamilyen személyiségzavar közrejátszott tettében, az akár enyhítő körülményként is szolgálhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek