Elhunyt Bajomi Nagy György, a szombathelyi színház egykori közönségkedvence

Egy korábbi interjúnkkal emlékezünk.

„Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja, méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt” – jelentette be kedd éjszaka Facebook-oldalán az Örkény Színház, amely 2020-tól volt szakmai otthona Bajomi Nagy Györgynek.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A vasi megyeszékhelyhez már régóta kötődött a színész, először a Sóska, sülkrumpli című előadásban láthatták a szombathelyiek. Részt vett a Kamara Savaria munkájában is a Hazug című előadásban. 2009-ben igazolt a Weöres Sándor Színházhoz és lett a teátrum emblematikus művésze hosszú évekre, 2020-ig. Igazi közönségkedvenc volt. Színészi játékát a szakma és a nézők is többször díjazták.

„Alakításai, személyisége kitörölhetetlen színházunk emlékezetében" - ez már a Weöres Sándor Színház Facebook-bejegyzésében olvasható.

Bajomi Nagy György így vallott a szombathelyi évekről: “…A Weöres Sándor Színházban színészileg iszonyú jó dolgom van. Tiszta erőből dolgozó, kitűnő társulatban játszom nagyszerű szerepeket élvonalbeli rendezők keze alatt. Színész számára ennél jobb helyzet nem létezik”

Már Szombathelyre igazolásakor beszélgettünk Az új WSSZ-tag, Bajomi Nagy György a Tűzvonalból 2009. September 14. 07:06 vele, majd többször adott interjút lapunknak. Mesélt Színészkedéstől nirvánáig - így él Bajomi Nagy György Szombathelyen 2016. March 29. 12:07 színházról, vidéki életről, múltról, vízilabdáról, könyvekről, zenei ízlésről, állatszeretetről. Csak úgy lazán, közvetlenül, derűsen. Ezt a közvetlenséget, derűt, lazaságot idézzük most fel itt, a Nyugaton egy korábbi interjúnkkal:

Színészkedéstől nirvánáig - így él Bajomi Nagy György Szombathelyen

Ezúttal átverekedtük magunkat a betondzsungelen és Bajomi Nagy Györgyhöz néztünk el a Bem utcába, ugyanis a színész itt bérel lakást. Nem volt könnyű dolgunk, vagy húsz perces keresgélés után fújhattuk végre ki magunkat:

Megvan a Bajomi névtábla!

- szólt kollégám. Felcsengettünk, majd egy emeletet lépcsőztünk, Gyuri pedig már az ajtóban várt minket. A színész különösebben nem stresszelte túl magát a nagyvizit miatt, laza otthoni szettben, (mackónadrágban, pólóban és egy fürdőköpenyben) fogad minket. Felkeltettük Gyuri?

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Ami rajtam van egy ’85-ös szentesi köpeny, ez a mai napig hűséges társam. Mindig is szerettem a vízilabdát, de gimiben kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Játszottam régebben a szentesi és a pécsi vízilabda csapatban is. Nagyon nehéz volt otthagynom, persze azért még néha visszaköszön, például nyaranta tartanak Szentesen amatőr vízilabda tornát, ilyenkor a barátaimmal összeállunk és mint öreg legények „vízre szállunk”

- mesélte, miközben az előszobából átvezetett minket a nappaliba.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Egy tipikus legénylakásba érkeztünk, ami dekorációkat még nyomokban sem tartalmaz. A kreatív rend (leánykori nevén káosz) már birtokába vette a nappalit. Az ágyon elszórtan néhány ruhadarab élvezi az egy-két bútor nyújtotta panorámát. Minden inkább az egyszerűségre, a funkcionalitásra és a kényelemre bazíroz, mint az a fotel, ahova leültetett engem.

Abban a fotelben szoktam fegyelmezetten üldögélni és szövegeket tanulni tévénézés közben és mondogatom: majd egy óra múlva tanulok, aztán amikor letelik, akkor ismét ezt mondom. Nehéz ügy. Ez a tévé egyébként már régóta megvan, az egyik kedvenc tárgyam

- mutatja.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Aztán előkerül egy másik nagy kedvenc is, ez pedig a laptopja.

Ha van szabadidőm, akkor filmeket, főként sorozatokat nézek ezen. Például a Gengszterkorzót, a Trónok harcát vagy Walking Dead-et. A kedvenc filmem pedig - amit már vagy nyolcszor láttam - A keresztapa trilógia. Nagyon jó színészek játszanak benne és izgalmas a történet is.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Utunk ezután a konyhába vezet. Ez sincs túlvariálva, sem a berendezés, sem pedig az elrendezés. Akár Mari néni is vígan főzne benne.

Minden fajta házimunkát gyűlölök, csak akkor állok neki bárminek is, ha már nagyon muszáj. Elégedettek vagyok az eredménnyel?

– mutat rá a mosogatóban sorakozó a tiszta edényekre.

Egyébként nem vagyok egy konyhatündér, főzni sem szoktam

- teszi hozzá.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Gyuri innen tovább kalauzol minket a hálószobába, ami egy albérlethez méltón fullminimalista stílusban lett megálmodva és kivitelezve is. Ez a tér nem csak a pihenést szolgálja Gyurinál, hanem kedvenc könyveit is itt bújja a sárga fényű kislámpa alatt.

Általában azokat a sztorikat szeretem, amikben győz a pozitív hős. Egyébként Szepes Mária Vörös oroszlán című könyve a favorit. Ez a lélekvándorlásról szól, ez azért fogott meg, mert egyrészt Faludy Györggyel is egyet értek, Isten létével vagy nem létével kapcsolatos várakozó álláspontjával, másrészt a reinkarnációnak is adnék egy esélyt. Hát, majd meglátjuk, de bízzunk benne, hogy azért lesz még valami tovább - mondja.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Gyuri most már inkább az olvasásnak és a tévézésnek szenteli a szabadidejét, nem úgy, mint a gimis éveiben, amikor még P. Mobil, Beatrice és Edda koncertekre járt. A magyar zene iránti rajongása még most is megmaradt, bár azóta inkább Republicot és Tankcsapdát hallgat.

A Mennyország tourist a kedvencem

- árulja el.

Megkérdeztük Gyurit, hogy Szentesen és a vízilabdán kívül mi hiányzik még az életéből.

Egy cica, mert a macskákat mindig is szerettem. De mivel három helyen élek, Budapesten, Szentesen és Szombathelyen, ebből adódóan sokat ingázom, a rengeteg utazásnak pedig nem szívesen tennék ki egy védtelen állatot

- mondja befejezésül.

Frissítés: a Weöres Sándor Színház gyertagyújtással emlékezik a színészre szerda délután. Részleteket ide kattintva Gyertyagyújtással emlékezik Bajomi Nagy Györgyre a Weöres Sándor Színház 2023. November 29. 16:03 olvashat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek