A Balatonra készül a nyáron? Akár másfél millióba is kerülhet egy hét

Várhatóan az árak tovább emelkednek a nyárig.

A négycsillagos hotelekben 350 ezertől indulnak az árak, de van szállás másfél millióért is, ha egy négyfős család egy hétre utazna a nyáron Balatonhoz - hívta fel a figyelmet az RTL Híradó. De a legolcsóbb háromcsillagos szállodák ára is 250-300 ezer forintnál indul, míg ötcsillagos szállodát nem találni egymillió forint alatt. A különbségek nagyok, viszont az árak emelkednek.

Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke a televíziónak elmondta, hogy a foglalások alapján 7-8 százalékos drágulás várható. Ugyanakkor akadnak olyan turisták is, akik kifejezetten jól járnak: akik euróval fizetnek. A forint gyengülése miatt nekik ugyanis olcsó lehet a nyári magyarországi szállás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság