A Belügyminisztérium szerint az egészségügy mindenkit el tud látni - csak ki kell várni

A minisztérium szerint a várólisták miatt nem kell a magánszolgáltatókat bevonni az ellátásba. Viszont van egy eset, amikor ez indokolt.

Az egészségügyi tárca pár napja hozott nyilvánosságra egy jogszabály-tervezetet, amely utat nyitna annak, hogy az egészségügyi magánszolgáltatók hiánypótló szolgáltatásként közfinanszírozott ellátást nyújthatnak. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy ahelyett, hogy állam biztosítana elegendő forrást a közfinanszírozott intézményeknek, inkább átirányítja a betegeket a magánszektorba.

A Belügyminisztérium azonban válaszolt a Népszava kérdéseire, így kiderült, hogy itt csak egy jogtechnikai megoldásról van szó, olyan szolgáltatásokért kaphatnak a magánellátók állami közfinanszírozást, amit tőlük olcsóbban vehet meg az állami egészségpénztár, mint külföldön. Tehát, ha jobban megéri egy magyarországi magánintézményben ellátni a beteget, mint külföldre szállítani, akkor itthon finanszírozza majd az adott terápiát a biztosító.

A minisztérium arról is írt, hogy szerintük a mostani ellátási problémák alapján nem látnak olyan területet, amelynél be kéne vonni magánszolgáltatókat, a műtéti várólisták miatt sincs szükség ilyen intézkedésre, hiszen

„mindenkit el tudnak látni, csupán az ellátás pontos időpontja kérdéses.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet