Utánanéztem, valamikor éppen tíz évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára. Micsoda tíz év volt ez! Mesélj! Mi történt veled azóta? Mit csinálsz, mivel foglalkozol most?
Igen, tíz éve beszéltünk utoljára. Az elmúlt tíz évet nehéz lenne röviden összefoglalni. Szakmailag sikerült folyamatosan fejlődnöm, ami mindig is fontos volt számomra. Mindig hittem abban, hogy az embernek tovább kell tanulnia, és folyamatosan bővítenie kell a tudását. Tíz éve tanítok dizájnt és művészetet az egyetemen, az Angewandte intézményben, másrészt egy középiskolában is, ahol a szakomhoz kapcsolódó tárgyakat oktatok.
Ezzel párhuzamosan lassan tíz éve építem a saját vállalkozásomat is. Ez idő alatt számos projektben vettem részt, köztük jelentős nemzetközi eseményeken is. Például a dubaji világkiállításon a design területén dolgozhattam, de részt vettem a velencei biennálén, valamint magyarországi és nemzetközi textil triennálékon is. Ezek mind meghatározó tapasztalatok voltak számomra.
Mi az, amit ezek közül kiemelnél?
Ha visszatekintek erre az időszakra, három fő területet emelnék ki. Az első a szakmai fejlődés, amely folyamatos és még mindig tart. A második a tanítás, amely szintén központi szerepet játszik az életemben. A harmadik pedig a továbbtanulás: egy éve elkezdtem a doktori képzésemet designpedagógia területén, ahol a designoktatás kutatásával és fejlesztésével foglalkozom.
Összességében úgy érzem, hogy ez a tíz év rendkívül intenzív volt, és sok szempontból sikerült fejlődnöm és ami a legfontosabb, hogy ez a folyamat még mindig tart.
Említetted, hogy középiskolában is tanítasz. Mennyiben másabb fiatal felnőttekkel foglalkozni, mint mondjuk az egyetemen tanítani?
A tanítás mindkét közegben rendelkezik saját előnyökkel és hátrányokkal. A felnőttoktatásban az egyik legnagyobb előny, hogy azok az emberek, akik részt vesznek a kurzusokon vagy órákon, tudatosan azért jönnek, hogy tovább tanuljanak és fejlődjenek.
Középiskolai szinten ezzel szemben még meg kell küzdeni az alapvető kérdésekkel: miért akarok tanulni, mit szeretnék elérni, milyen motiváció ösztönöz a fejlődésre. Itt még fontos szerepet kap annak felismerése is, hogy mely tudások és tapasztalatok lesznek később meghatározók. Ezért számomra a középiskolai tanítás gyakran egyfajta alapozásra épül. Amikor ezek az alapok megszilárdulnak, akkor tudunk mélyebb, komplexebb projektekbe belekezdeni. Az egyetemi szinten ezzel szemben ezek az alapok már többnyire adottak, így könnyebb nagyobb léptékű, kísérletezőbb vagy elmélyültebb projekteket megvalósítani.
Én személy szerint mindkettőt nagyon szeretem, és talán ez az egyik legnagyobb előnye a munkámnak. Lehetőségem van a kettő között váltani. A hét egyik felében az egyetemen tanítok, a másik részében pedig középiskolában. Ez a kettősség számomra folyamatos inspirációt jelent. Vannak projektek, amelyeket először a középiskolai diákjaimmal próbálok ki, majd tovább fejlesztem az egyetemi hallgatókkal, és fordítva is, az egyetemi kísérleteket adaptálom a középiskolai közegre. Mindkét szint sokat profitál ebből az oda-vissza hatásból.
Említetted, hogy a doktori képzésedben design oktatás kutatásával és fejlesztésével foglalkozol. Mit is jelent ez pontosan?
A doktori kutatásom a designpedagógián belül arra fókuszál, hogy a kézművesség, a kézzel készített tárgyak és a kézzel végzett alkotási folyamat megőrzése milyen szerepet játszik az oktatásban. Azt vizsgálom, hogy a kézműves, hagyományos munkafolyamatok hogyan járulhatnak hozzá a fenntartható fejlődéshez. A kutatás középpontjában tehát az áll, hogy a kézzel készítés folyamata hogyan maradhat jelen az oktatásban, és miként válhat kulcstényezővé egy fenntarthatóbb szemlélet kialakításában – különösen az anyaghasználat és az anyaggal való tudatos bánásmód területén. Ez szorosan kapcsolódik a 2030-as fenntarthatósági célokhoz, ahol a felelős erőforrás-használat kiemelt jelentőségű.
Miért éppen ez a terület az, ami foglalkoztat?
A téma számomra azért is izgalmas, mert a kutatás nem csupán elméleti alapokra épül. Természetesen foglalkozom szakirodalommal és releváns kutatásokkal, de emellett empirikus kutatást is végzek. Konkrét példákat vizsgálok, iskolákat látogatok, ahol különböző módszerekkel tanítanak, és saját pedagógiai kísérleteket is megvalósítok.
Az általam kidolgozott módszereket kipróbálom mind egyetemi, mind középiskolai környezetben, majd az eredményeket elemzem. A kutatás során egyaránt alkalmazok kvalitatív és kvantitatív módszereket. Kérdőíveket, valamint interjúkat készítek, hogy adatokat gyűjtsek arról, hogy ezek a stratégiák mennyire működnek a gyakorlatban.
Jelenleg a kutatás első fázisán vagyok túl. Már összegyűjtöttem azokat a példákat, amelyek a designpedagógia szempontjából relevánsak számomra, lezajlottak az első kérdőíves adatfelvételek, és elkészítettem az első mintegy harminc kvalitatív interjút is. Ezek alapján már kirajzolódik egyfajta „vörös fonal”, egy mintázat, amely visszacsatol a kutatási kérdéseimhez.
Fenntarthatóság és kézzel készítés. Úgy tűnik, ezek fontossága kiemelt szerep maradt számodra. Tíz évvel ezelőtt épp a Lukacs Laszlo Vienna cipő márkád elindulása után beszéltünk, már akkor is fontos elemek voltak ezek számodra. Mi a helyzet ezzel a márkáddal?
Igen, a fenntarthatóság gondolata mindig is fontos része volt a projektjeimnek. Még ha nem is volt ez minden esetben tudatos, utólag gyakran rájöttem, hogy azok a munkafolyamatok és alkotások, amelyekben részt vettem, a kézműves megközelítés révén a fenntarthatóság szempontjából is jelentősek. A kézzel végzett munka és az anyagokkal való tudatos bánásmód számomra ma már egyértelműen a fenntartható gondolkodás alapját képezik.
A márka az évek során sokat változott. Idén például befejeztük a cipőkészítést, mivel gazdaságilag már nem volt fenntartható. Egy vállalkozás működésében nemcsak a design iránti elkötelezettség számít, hanem a gazdasági realitások is meghatározók.
Akkor ez azt jelenti, hogy más formában működik tovább a céged?
Igen, a céget idén átszerveztem, és jelenleg designstúdióként működik tovább. Különböző projektek kapcsán keresnek meg minket, és nyitottak vagyunk sokféle együttműködésre. Nemrég például egy bécsi szálloda számára készítettünk tapétákat, valamint prototípusokat névjegykártyákhoz, kártyatartókhoz és szalvétákhoz. Jelenleg tehát erősebben a textiltervezés irányába mozdultunk el.
Ugyanakkor érdekes módon, ahogy egyre több textilprojekten dolgozunk, ismét megjelentek más típusú megkeresések is. Nemrég például egy nagyobb cég keresett meg bennünket egy sportcipő-prototípus fejlesztésével kapcsolatban.
Összességében azt mondhatom, hogy a korábbi, nagyobb volumenű gyártásról és a saját márka építéséről fokozatosan áthelyeződött a hangsúly a designstúdió működésre. Jelenleg inkább prototípus-fejlesztéssel, egyedi projektekkel és tervezési feladatokkal foglalkozunk.Az, hogy gazdaságilag nem fenntartható gyártás, be tudható a Covid-nak is így hosszú évek után? Mennyire volt ez hatással például erre, vagy magára a szakmádra?
A gazdasági szempontokat tekintve azt mondhatom, hogy a COVID-időszak önmagában nem volt számunkra meghatározóan negatív hatású. Ebben az időszakban még nagyobb projekteken dolgoztunk, így gazdaságilag nem jelentett komoly visszaesést. A nehézségek inkább a COVID utáni időszakban jelentkeztek. Nagy reményekkel vártuk, hogy a piac újra fellendül, azonban ekkor egy újabb válság következett: a háborús helyzet, amely jelentős energiaár-emelkedést hozott. Az energiaárak drasztikusan megemelkedtek, és azóta sem stabilizálódtak olyan szinten, amely számunkra kedvező lett volna. Ennek hatása a mai napig érezhető.
Ezzel megleptél most. Ennyire érezhető a tőlünk nem messze zajló háború hatása itt Ausztriában is?
Úgy látom, hogy nem maga a COVID, hanem a poszt-COVID időszak, különösen a háborúhoz kapcsolódó gazdasági következmények okozták számunkra a legnagyobb kihívást. Az emelkedő energiaárak – mint a fűtés, a gáz vagy az üzemanyag költségei – arra késztették az embereket, hogy visszafogják a kiadásaikat. Ilyenkor elsősorban azokról a termékekről mondanak le, amelyek nem létfontosságúak. A mi munkánk bizonyos értelemben ebbe a kategóriába tartozott, így ez különösen érzékenyen érintett bennünket.
Mi lett végül a megoldás?
Ebben az időszakban igyekeztünk új projekteket indítani, együttműködéseket kialakítani, hogy alkalmazkodjunk a megváltozott helyzethez. Ugyanakkor el kellett fogadnunk, hogy ezek a próbálkozások nem minden esetben hozták meg a kívánt eredményt. Egy vállalkozás működésének része az is, hogy felismerjük, mikor szükséges irányt váltani. Ha egy adott modell már nem működik, akkor új utakat és új portfóliót kell keresni annak érdekében, hogy a gazdasági fenntarthatóság biztosítható legyen.
Számomra ez egy fontos tanulság: a design nem csupán esztétikai kérdés, hanem gazdasági is. Egy tervezőnek nemcsak alkotnia kell, hanem képesnek kell lennie arra is, hogy a munkáját gazdasági szempontból fenntartható módon működtesse.
Az irányváltás több szempontból is izgalmas lehet még ha kicsit kényszerből is történik. 2016-ban, amikor megkérdeztem miből szerzed az inspirációt ezt válaszoltad: "Lefényképezek egy épületrészt, és azok a formák, megoldások visszaköszönnek a munkámban." Ma honnan merítesz? Bár tervezőként azt hiszem az egyik legfontosabb dolog a nyitottság a világra a környezetedre. Mégis az ember azt gondolná, hogy más cipőt tervezni vagy éppen tapétát, textilt.
Igen, a tervezési folyamatokban vannak kisebb különbségek, de az inspiráció alapja változatlan maradt. Az építészet, a növények és a fényképezés továbbra is egyfajta hármas alapot jelentenek számomra. Ma is ugyanúgy nyitott szemmel járok a világban. Megfigyelem az épületeket, felfedezem bennük az érdekes részleteket, és gyakran le is fényképezem őket. Ugyanez igaz a természetre is. Nem szükséges különleges vagy extravagáns növény, egy egyszerű mezei virág is képes inspirációt adni. A fényképek pedig segítenek megragadni ezeket a pillanatokat, és később visszatérni hozzájuk a tervezési folyamat során.
Ezzel szemben a tervezési folyamatban máshogy állsz-e neki egy-egy új munkának?
A munkám során továbbra is egyfajta „old school” tervezői megközelítést követek: amikor új projektbe kezdek, moodboardot készítek. Ez segít abban, hogy átlássam, milyen inspirációk, hangulatok, színek és formák határozzák meg az adott munkát, és ezek hogyan jelenjenek meg a végső produktumban. Ez a módszer a mai napig változatlan, ugyanúgy, ahogyan korábban, például a cipőtervezés során is alkalmaztam.
A profil "váltás" során, vagy épp a jelenlegi projektjeid közül mi az ami a legnagyobb kihívást okozta tervezőként?
Az új projektek kapcsán az egyik legnagyobb kihívást számomra az jelentette, hogy visszatérjek azokhoz az alapvető tudásokhoz, amelyeket még az egyetemen, egyetemistakent sajátítottam el, és ezeket újra frissítsem, majd beépítsem a jelenlegi munkáimba.
Ez egyrészt azt jelentette, hogy újragondoljam a mintatervezés alapjait: hogyan épül fel egy minta, melyek azok az elemek, amelyek a minőséget meghatározzák, és milyen anyaghasználat a legmegfelelőbb az adott projekthez. Bár korábban is rendelkeztem anyagismerettel, ez a tudás más alapokon nyugodott, mint például a bőrrel való munka vagy a táska- és cipőkészítés esetében. A textiltervezés egészen más kritériumrendszert igényel.
Kihívást jelentett az is, hogy a textilipari technológiák az elmúlt években jelentősen fejlődtek. Fontos volt számomra, hogy megismerjem és elsajátítsam az új módszereket és lehetőségeket, például a digitális nyomtatás különböző formáit, a kortárs szőnyegtervezési technikákat, illetve a tufting működését.
Ezek a kihívások ugyan komoly tanulási folyamatot igényeltek, de őszintén mondhatom, hogy kifejezetten élveztem őket. Ez az időszak nagyon jól kapcsolódott ahhoz a személyes motivációmhoz, amely mindig is a tudás bővítésére és az új ismeretek elsajátítására irányult.
Említetted a dubai-i világkiállítást. Már ott is textillel voltál jelen? Mi volt ott a szereped mint designer?
A dubaji világkiállításon még nem textiltervezéssel, hanem cipőkkel és táskákkal szerepeltünk. Az Osztrák Iparkamara (WKO) felkérésére készítettük el a hostessek számára a cipőket és a táskákat, egy osztrák divattervezővel együttműködésben, a Callisti márkával közösen.
Ez egy nagy megtiszteltetés volt számunkra, ugyanakkor komoly munkát is jelentett. A projekt során számos feladat adódott, és már maga a szállítás is külön kihívást jelentett. Európából Dubajba eljuttatni a kész termékeket egy összetett és érdekes folyamat volt. Összességében ez egy olyan projekt, amelyre hosszú távon is emlékezni fogok. Még tíz év múlva is biztosan meg fogom említeni, mert szakmailag és személyesen is meghatározó élmény volt.
Lassan 15, de inkább 20 éve vagy a szakmában. Mit jelent ma designernek lenni számodra?
Hát igen, most már ez egy hosszú idő, és talán tényleg meg lehetne fogalmazni valamilyen „okos” gondolatot arról, mit jelent számomra közel húsz éve a design területén dolgozni. De őszintén szólva számomra ez ma is ugyanazt jelenti, mint az elején: egy nagy szerelem. Ezt nem lehet letagadni. Úgy érzem, nem is tudnék e nélkül létezni.
Természetesen a kihívások mindig a munka részét képezik. Nemrég, egy baráti beszélgetés során jutottunk arra a felismerésre, hogy egy kezemen meg tudnám számolni azokat a projekteket, ahol minden tökéletesen működött: az anyagi háttér, a csapat, az időmenedzsment – minden. Ez nagyon ritka. Ezért is elengedhetetlen a rugalmasság.
Számomra az egyik legfontosabb tanulság – amit már a beszélgetés elején is említettem –, hogy folyamatosan képezni kell magunkat. Én a mai napig nem feltétlenül nevezem magam egyszerűen „dizájnernek”, inkább úgy gondolok magamra, mint egy emberre, aki designnal dolgozik.
A szerénység, a folyamatos tanulás és az, hogy nyitott szemmel, nyitott gondolkodással járjunk a világban, számomra alapvető. Fontos, hogy új impulzusokat gyűjtsünk, új tudásokat szerezzünk, és ezeket be is építsük a munkánkba.Ha valamiben összefoglalhatnám ezt a közel húsz évet, akkor azt mondanám: ez egy folyamatos tanulási folyamat. És ezt tudom ajánlani mindenkinek, aki ebben a szakmában szeretne dolgozni.
