A honfoglalás és a reformáció is szerepelt a történelem vizsgán

A középszintű írásbeli első, rövid feladatokat tartalmazó részében többek között a görög és római építészet, a középkori egyház, a magyarországi holokauszt és Kádár kultúrpolitikája szerepelt a témaként.

A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu.

A portál tájékoztatása szerint a középszintű írásbeli első, rövid feladatokat tartalmazó részében többek között a görög és római építészet, a középkori egyház, a magyarországi holokauszt és Kádár kultúrpolitikája szerepelt a témaként.

A vizsga második részében a diákoknak két esszét - egy rövidet és egy hosszút - kell írniuk.

Az Eduline.hu közlése szerint a rövid esszét a céhekről, illetve Németország 1938-as terjeszkedéséről lehetett írni, a hosszú esszé témájául pedig I. Károly uralkodását vagy a Rákosi-diktatúrát választhatták a vizsgázók.

Fontos szabály, hogy a két választott esszé különböző korszakokra kell, hogy vonatkozzon: az egyik az ókortól 1849-ig, a másik pedig az 1849 utáni időszakra – hívták fel a figyelmet, megjegyezve: a rövid fogalmazás elvárt terjedelme 100-130 szó, a hosszúé 210-260 szó.

Az Oktatási Hivatal korábbi közlése szerint történelemből 71 504-en érettségiznek középszinten, emelt szinten pedig 8273-an.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Oktatás