A jövő héten megkezdődik a 86-os főút és a szombathelyi Rumi út kereszteződésének felújítása

A munkával várhatóan november 30-ra végeznek.

Május 12-én, azaz a jövő kedden megkezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés, azaz a Rumi út-86-os főút csomópont felújítása - közölte lapunkkal Király Kitti, a Magyar Közút sajtómunkatársa.

A közlemény szerint a munka tervezetten négy ütemben valósul meg, a befejezés idén november 30-ra várható.

Kiss Tamás

Hozzátette, a munkák végzése alatt az arra közlekedők számítsanak folyamatos torlódásra. Éppen ezért a Magyar Közút azt kéri, aki teheti, kerülje el ezt az útszakaszt.

Ez már a sokadik dátum

Rövid időn belül ez már a harmadik ígért dátum a munkák megkezdésére: két hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy április 7-én Áprilisban megkezdődik a szombathelyi Rumi út és a 86-os főút kereszteződésének a felújítása March 17. 07:56 indul a munka, később pedig a Magyar Közút azt írta, a hónap első felében Kutya világ jön: két helyen is lezárják a következő hónapokban a 86-os főut szombathelyi szakaszát March 20. 07:01 kezdődik meg a felújítás. Aztán nemrég Tóth Kálmán, a városrész önkormányzati képviselője azt írta, azért kellett újból csúsztatni, mert egyrészt nem lehet lezárni teljesen a kereszteződést, másrészt a forgalom ez idő alatt négyütemű, ideiglenes lámpás forgalomirányítás mellett haladhat. Ez a rendszer viszont csak Budapestről biztosítható.

A lezárásról és a további részletekről ide kattintva Egy újabb ígéret: csak május elején kezdődik a szombathelyi Rumi út és a 86-os főút kereszteződésének felújítása April 08. 15:32 bővebben olvashat.

A Rumi úti kereszteződés szerepelt a Szombathely legrosszabb útjait bemutató sorozatunkban is, négy évvel ezelőtt videós anyagot is készítettünk a helyszínen:


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet