Pont előlünk viszik el az utolsó somlói galuskát az önkiszolgáló étteremben, a főnök haverjának a hülye lánya kapja meg az állást, ráteszi a kormány a kezét a magánnyugdíjpénztári befizetéseinkre - igazságtalanságok mindenkivel megesnek, és mindenki másképp éli meg és kezeli őket. Ha viszont a hozzánk legközelebb állót ér egy ilyen, ráadásul olyan mértékben, amit eddig elképzelni sem mertünk, akkor nem kérdéses a reakció: hevesen, igazságérzetünktől hajtva látunk hozzá a legalkalmasabb eszköz felutatására, hogy az illetőt kirángassuk a helyzetből, amit jogtalanul szántak neki. Vagy legalábbis szerintünk jogtalanul.
Hendikep hozta bilincs
Paul Haggis etikai drámája, A következő három nap pont egy ilyen élethelyzetet dolgoz fel. Adva van egy amerikai család, ami mindennel rendelkezik, amivel egy amerikai családnak - legalábbis a mozivásznon - illik: borzolható fejű gyerekkel, egymást ugrató házaspárral, tágas konyhával, kocsibejáróval. Kár, hogy a feleségnek ( Elizabeth Banks) van egy hendikepje: a főnökét a háta közepére sem kívánja, és ennek hangot is ad egy nem túl békésre sikeredett vacsora alkalmával.
Ez az egyik szál, ami mentén hamarosan a családi fészekbe hatol be egy halom agresszív nyomozó, és kattan a bilincs az értetlen anyukán - a felettes boszorkányt ugyanis holtan találták egy parkolóban, hátulról ütötték agyon egy poroltós palackkal. És megmagyarázhatatlan módon az ujjlenyomatok is stimmelnek.
Vége az idillnek, anyuka rács mögött vérnarancs overállban, a következő snittben apuka ( Russell Crowe), aki biztos benne, hogy neje ártatlan, éppen kirúgja az ügyvédjét, miután az csak vonakodva vinné tovább az ügyet a Legfelsőbb Bíróságra. John magára marad, és hamarosan rájön, hogy csak egy módszer van: a szöktetés. (A néző pedig arra, hogy a vontatott tárgyalásmozi lehetősége szerencsére kiesett a pixisből, itt nem fapadokban fognak megmérkőzni a felek.) Ehhez azonban olyan ingoványos terepre kell merészkednie, amit nem csak soha nem ismert, de tisztes családapaként alighanem kerülni is igyekezett.
Pedagógus az alvilágban
A film, vagyis annak tempója istenigazából itt bontakozik ki: az egyébként tisztes tanárember kénytelen-kelletlen beteszi a lábát az alvilágba. A folyton moralizálásra késztető kontraszt annyira jó, hogy bennünk lassacskán araszol is felfelé a pumpa, a moziszékből átteleportálunk a pittsburghi alvilágba, aminek segítsége nélkül hősünk soha nem tudná kihozni nejét a sittről. Persze, ahogy egy börtönszabadulásban rutinos tanácsadója ( Liam Neeson) is figyelmébe vési: az akciónak neki se kezdjen, ha nem képes arra, hogy lepuffantson egy őrt, vagy hátrahagyja tulajdon gyerekét egy benzinkúton.
John azonban már eldöntötte, hogy nincs választása, csak a rögös út, amin útját állják gátlástalan bűnözők és a munkájukat végző rendőrök egyaránt, sőt, még csak nem is az idővel kell megvívnia legnagyobb tusáját - pedig attól függ nagyon sok minden -, hanem saját feleségével. Hogy hogyan és miként, azt talán már nem árulnánk el, azt viszont igen, hogy ez a nem túlreklámozott mozi bizony megérdemel egy kis hátszelet - már csak azért is, mert egy pillanatra sem akarja elhitetni velünk, hogy a főszereplő szuperképességeket fejlesztett ki magának, és nem eshet rajta sérülés.
Bár a történet alapvetően nehezen hihető, mégsincs benne parasztvakító blődség (igaz, a MacGyveres megoldások között akad például olyan, amit a Mythbusters csapata már régen megcáfolt, de ez elenyészik), így az egész sztori sokkal közelebb jön a nézőhöz. Úgyhogy bátran ajánljuk mi is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
