Kész a keretünk, ez már nem változik a bajnokság kezdetéig. Augusztus 16-án kezdi meg a felkészülést a csapat, a légiósaink addigra mind megérkeznek. Az első edzések Körmenden lesznek, majd elutazunk egy tíznapos hazai edzőtáborba. Ettől azt várjuk, hogy minden szempontból összekovácsolódjon a csapat. Két tornán biztosan részt veszünk a bajnoki nyitány előtt.
Szeptemberben a szomszédvári Göcsej Kupára indulunk, ez már hagyomány. Csakúgy mint a hazai rendezésű Mogyorósy Szilárd-emléktorna, amelyet szeretnénk megtartani két magyar és két külföldi csapat részvételével. - idézi Kozma Gergő ügyvezető vaol.hu-nak adott interjúját a BB1.hu .
Előzetesen nehéz bármit is mondani arról, milyen lesz a következő idény körmendi együttese. Azt az előttünk álló hetek, hónapok mutatják majd meg, mennyire tud igazi csapattá érni a játékoskeret. A célkitűzésünk az, hogy az alapszakasz végén az első ötben legyünk és a középszakaszban a felsőházban folytassuk majd a küzdelmeket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!