Az idei év első félévben 9 731 cégnél végezett ellenőrzést a munkaügyi hatóság, és 6 537-nél, azaz az ellenőrizettek 67 százalékánál találtak is szabálytalanságot. Továbbra is az építőipar a leginkább érintett szektor: itt a dolgozók közel harmada (27,99 százaléka) volt feketén foglalkoztatott. A mezőgazdaságban 18,96 százalék, a vendéglátásban 13, a kereskedelemben pedig 10,15 százalék az arány.
A cégvezetők általában adminisztrációs hibára, vagy arra hivatkoznak, hogy ők leadták a könyvelőnek az adatokat, de ő nem jelentette be a munkásokat. Az is gyakran elhangzik, hogy az ellenőrzéssel érintett nap a munkavállaló első munkanapja, ami azért sokszor bevetett mondat, mert ezáltal a szabálytalanság a lehető legrövidebb időszakra lesz bizonyítható.
De nem csak a foglalkoztatással trükköznek, hanem a munkaidő-nyilvántartással, vagy a fizetésekkel is, például nem adják oda a pótlékokat vagy egyszerűen nem fizetik ki időben a dolgozókat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!