A MÁV-nál az idő egy kiterjesztett valóság része

Az űrutazást még nem, de az időutazást abszolválta a magyar vasutas cég.

Amióta Lázár János egyengeti közlekedési miniszterként a MÁV útját (is), azóta került csak igazán a figyelem középpontjába a tömegközlekedés ezen ága. A nagy ember érkezésével ugyanis nem megszűntek, inkább megszaporodtak a problémák. A késések soha nem látott méreteket öltenek, és kisiklott szerelvények jelzik a miniszter lábanyomát, ahogy öles léptekkel halad a vasútközlekedés megreformálása felé.

Kisiklott vonat
MTI/Bruzák Noémi

És bármennyire keserű pirula, de Lázárnak sikerei is vannak, amióta ő irányítja a vonatokat. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a bérleteseket a korábbi 52 helyett 56 utasnak számolták el, így minden egyes vármegye-, vagy országbérlet után 7 százalékos növekedést könyvelhetett el a Lázár János.

Az idő Szombathelyen már nem relatív, legalábbis a MÁV-nál nem

Pár hete a Bakony Intercity vonatot vártam, az aulában ki volt írva az érkező vonatok között, már azt is lehetett tudni, hogy a 4-es vágányra érkezik majd. A dolog ott kezdett kicsit gyanús lenni, hogy a váróban az utastájékoztató tanúsága szerint a vonat épp nem késett. Ez Bakony IC viszonylatban azt jelenti, hogy olyan csoda történt, amelyhez Jézus Krisztus másodjára is kénytelen volt feltámadni, és megtolni a vonatot.

Ezen a vonalon átlag fél óra késéssel illik számolni, és akkor egy jó napja volt az embernek. De míg a jó nap ritka, a csoda egyenesen lehetetlen, mert a 4-es vágánynál a peronon már nem volt kiírva az érkező szerelvény. A bal oldali paneleken a 17:16-ra beérkező vonat neve 17:21-kor villant fel először a kijelzőkön, majd újabb 3 perc kellett ahhoz, hogy a hangosbemondó először 15 perc késésről tájékoztassa az utazóközönséget. Ehhez képes a kis kijelzőkön újabb 1 perc elteltével jelent meg a késés.

Ugye, ha nem írják ki a vonatot, meg a késést, akkor az emberek nem szereznek róla tudomást. Így a Bakony IC sem tud késni, szimplán csak elveszett a téridő-kontinuumban, s végül majd egy órát tartózkodott ott, mielőtt újra előbukkant volna Szombathely határában. Persze, közben többször revideálta magát a hangosbemondó a késés mértékét illetően, de fél óránál messzebb nem merészkedett. A MÁV így eltanulta a piaci kofák módszerét: 30 perc késés lesz – 50 perc lett, maradhat?

Szombathelyről sem egyszerűbb kijutni

Ez a 17 óra nagyon nagy mumusa lehet a MÁV-nak, mert vasárnap is ezzel gyűlt meg a baja az állami vonatozásnak. A 17:10-es Mura Intercity 17:35-kor még a szombathelyi vasútállomáson vesztegelt. Az utasok felszálltak, várták az indulást, de nem történt semmi. Majd fél után pár perccel leszállítottak mindenkit. A szerelvény kivontatták, majd jött helyette egy másik – írta nekünk olvasónk.

A menetrendben már nem is próbálkoztak
Olvasó

Végül 17:55 perckor sikerült elindítani a szerelvényt Budapest felé. Ám a történet itt még nem ért véget happy enddel, mert a vasútállomáson összeszedett 45 perc késést még tudta überelni a MÁV. A Mura IC-nek 19:44-re kellett volna megérkezni a budapesti Keleti-pályaudvarra, ehhez képest 21:11-kor érte el a végállomást. Ez így egy laza 1 óra 22 perces késést jelent.

Újabb két történettel gazdagodtunk tehát, nyilvánvalóvá téve, hogy a MÁV-ban hatalmas potenciálok rejlenek, nagyon-nagyon mélyen. S bár az űrutazás ideája e cég kapcsán csak Bödőcs Tibor fejéből pattanhatott ki, de azt talán még ő sem gondolta volna, hogy az időutazást – igaz meglehetősen sajátos formában, de – teljesíti a vonatos vállalat. Annyi biztos, a MÁV már hajlítja az időt és a teret is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet