A MÁV szerint még jól is járnak az utasok, hogy bezárnak 10 vasútvonalat

A legújabb beszerzésű autóbuszok ugyanis korszerűek, légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval rendelkeznek.

A MÁV-Volán csoport augusztus 1-jétől - további intézkedésig - tíz regionális vasútvonalon, vonalszakaszon vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait az Építési és Közlekedési Minisztérium elrendelése alapján - közölte a MÁV-Volán csoport pénteken az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, az érintett mellékvonalakon a korszerű, légkondicionált autóbuszokkal kiszámíthatóbbá, a korábbinál kényelmesebbé válik az utazás.

Hangsúlyozták, a vonatok autóbuszos pótlása megbízhatóságot és minőségjavulást is jelent az érintett vonalakon. A vonatokat helyettesítő autóbuszok lehetőség szerint érintik a vasútállomásokat, vagy a közeli Volánbusz megállóhelyeken állnak meg. Az autóbuszmegállók - néhány kivétellel - a vasúti megállóhelyekhez viszonyítva a lakott területekhez közelebb, vagy a falvak központjában helyezkednek el. Egyes településeken több megállója lesz az autóbuszoknak a vonatokhoz képest, így az eddiginél kevesebbet kell gyalogolni a megállóig, ezáltal sokak számára kedvezőbbé válik a közösségi közlekedés elérése.

Kifejtették, az érintett mellékvonalakon forgalomba álló korszerű, légkondicionált autóbuszok az utasoknak kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek lehetővé. A Volánbusz a tíz vonal kiszolgálásához a korszerű és környezetkímélő Credobus Econell 12 típusú, Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott szóló autóbuszait állítja be. Ezek a legújabb beszerzésű autóbuszok légkondicionáltak, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel és a felszállást segítő rámpával, valamint USB-csatlakozóval rendelkeznek.

A közleményben ismertetik, hogy az autóbuszokon a vasúti díjszabás és kedvezményrendszer érvényes, vármegye- és országbérletekkel is igénybe vehetők. Felhívják a figyelmet, hogy a buszokon nem válthatók meg a menetjegyek, azokra csak előzetesen megvásárolt vasúti jeggyel, bérlettel lehet felszállni.

Hozzáfűzik: a jegyeket legkényelmesebben online, a MÁV applikációval vagy az ELVIRA menetrendi tervező segítségével tudják megvenni az utazók. A buszokon nem szállíthatók kerékpárok.

Arra ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a közutak vonalvezetése miatt az autóbuszos menetidők eltérhetnek a megszokottól, ez az indulási és az érkezési időt is befolyásolja. A menetidő legtöbb esetben csak néhány perccel tér el, de a komlói és a tiszaújvárosi vonal esetében 15-25 perccel hosszabb, míg az ipolytarnóci vonalon 10 perccel rövidebb utazási idővel kell számolni. A menetrendek kialakításakor ugyanakkor elsődleges volt a fővonali vasúti csatlakozások megtartása - emelték ki.

Az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedtetését a jármű- és személyzethiány indokolja,

amelyeknek enyhítésére a MÁV-Volán csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat - ismerteti a társaság.

A regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt az augusztus elsejétől - további intézkedésig - bevezetett közlekedésimód-váltás rövid távon képes valamelyest enyhíteni. Ugyanakkor hosszú távon a MÁV-Volán csoport által kidolgozott járműstratégiában foglaltak megvalósítására van szükséges ahhoz, hogy Magyarország közösségi közlekedése biztosan és versenyképes minőségben kiszolgálható legyen - írják a közleményben.

A közleményben kitértek arra, hogy az érintett regionális vonalakon az Építési és Közlekedési Minisztérium - a közlekedési társasággal közösen - monitorozza az utasforgalom alakulását, hogy szükség esetén módosításokat hajtson végre a szolgáltatás lebonyolításában. A Volánbusz pedig az augusztusi tapasztalatokat figyelembe veszi az iskolakezdésig a még kedvezőbb buszmenetrendek kialakítása érdekében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet