„A Vas Megyei Ügyészség egymaga nem merte elkaszálni a Hende elleni feljelentést, áttolta a felelősséget a nyomozó ügyészségre.”
Így értékelte Facebook-bejegyzésében Czeglédy Csaba azt a hivatalos levelet, amely a Vas Vármegyei Főügyészségtől érkezett, és arról tájékoztat, hogy a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentést a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségnek továbbították hatásköri és illetékességi okok miatt.
Ahogy arról lapunk is beszámolt A DK feljelenti Hende Csabát a szombathelyi északkeleti elkerülő miatt May 24. 11:23 , a Demokratikus Koalíció két héttel ezelőtt jelentette be, hogy feljelentést tesz Hende Csaba ellen.
Szuhai Viktor, a DK szombathelyi választókerületi elnöke, városi képviselő, tanácsnok egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Hende Csaba a 2022-es országgyűlési választások előtt folyamatosan az elkerülő út megépítésével kampányolt. Ezzel elhitette a választópolgárokkal, hogy elintézte a kormánynál, hogy megépüljön a szombathelyi elkerülő hiányzó szakasza.
Szuhai szerint azonban Hende Csaba közben tudta vagy tudnia kellett, hogy a kormány sem a közbeszerzési eljárás megindításakor, sem a nyertes kiválasztásánál, sem azt követően nem biztosította a szükséges pénzügyi fedezetet.
Szuhai kijelentette, Hende Csaba a gyanú szerint szándékos magatartásával megtévesztette a szombathelyi választókat, az útépítés ígérete szavazatokban mérhető támogatást jelentett Hendének, aki akkor képviselő-jelölt volt. Ezért jelentették fel.
Hende a DK lépését "csacsi feljelentésnek"
nevezte
Hende Csaba: Tegnap is egyeztettem a szombathelyi északkeleti elkerülő megépítéséről
May
26.
11:05
és megismételte korábbi kijelentését, hogy a kormány elkötelezett az elkerülő megépítése iránt, hozzátette, éppen előző nap tárgyalt erről az illetékes államtitkárral.