Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a PDSZ azt írta, hogy a január 21-i központi középiskolai felvételi utáni hétre időzített akcióval a szülőknek azt a jogos elvárását szeretnék tiszteletben tartani, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hátrányt a felvételire való felkészülésben.
A országos sztrájkhoz minden intézmény és közösség saját megoldásokkal tud csatlakozni. A január 23-án kezdődő, hét napig tartó sztrájkot legkésőbb január 16-a, 16 óráig kell bejelenteni.
„Ez az akció azzal záródik, hogy január 31-re, az egy évvel ezelőtt lebonyolított figyelmeztető sztrájk évfordulójára meghirdetjük a szolidaritás napját. Csatlakozásra hívjuk a szakszervezeteket, civil szervezeket és az állampolgárokat. A tárgyalások folyamatban vannak. A részleteket hamarosan nyilvánosságra hozzuk” – tette hozzá a PDSZ közleményében.
Szombat este a Tudásmenet Hatnapos menetelés után Budapestre ért a Tudásmenet 2023. January 07. 18:40 az oktatásért nevű akció ért véget, melynek keretében Miskolctól Budapestig, összesen 180 kilométert gyalogoltak az akcióban részt vevők.
A Kölcsey Gimnázium előtt több, mint ezer ember várta őket, majd pedagógusok és diákok mondtak beszédeket. Bejelentették azt is, hogy január 31-én ismét országos ülősztrájk lesz.