A Bloomberg információ alapján nemrég beszámoltunk
November közepétől hatalmas költekezésbe kezd az Orbán-kormány 2024. September 05. 17:30 arról, hogy még az idei év végén óriási választási költekezésbe kezdhet a kormány, miután lezajlik az amerikai elnökválasztás, illetve megtörténik az ország hitelminősítői felülvizsgálata. Ezzel együtt pedig elengedik a hiánycélt.
A Bloombergnek ugyan nem válaszolt a Pénzügyminisztérium, amikor erről kérdezték, most viszont fontosnak tartotta közölni, hogy "az értesülés álhír". Ennél többet nem, tehát következtethetünk ebből arra, hogy az idei évben már nem kezd bele a választási költekezésbe a kormány, majd talán csak jövőre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!