A postákon is változik péntektől az ügyfelek kiszolgálása

Enyhültek egyes járványügyi intézkedések a postákon.

A maszk viselését továbbra is kérik, de már nem kell az ajtón kívül várakozni, mivel péntektől visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, és hétvégén is újra nyitva lesznek a nagyvárosi postahivatalok – közölte a Magyar Posta Zrt.

A nagyobb postákon ismét működik majd az ügyfélhívó rendszer, amely segíti a gyors kiszolgálást. Újra teljes körű lesz a szombati hírlapkézbesítés, június 27-től a korábban megszokott rend szerint az előfizetők a megjelenés napján megkapják a szombati lapszámot.

Változás az is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt személyi azonosító okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek maradnak, így azokat továbbra is elfogadják a postákon a megadott ideig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek