A rezsitámogatásokért cserébe a közvilágítást államosítaná a kormány (Frissítve)

Szita Károly, Kaposvár polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke egyeztetett Orbán Viktorral.

A Népszava értesülései szerint a kormány a rezsitámogatások fejében átvenné a közvilágítást az önkormányzatoktól. Szita Károly, Kaposvár polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke egyeztetett Orbán Viktorral arról, milyen önkormányzati feladatokat vehetne át az állam a forráshiányos helyhatóságoktól. A lap szerint a Karmelitában „sorra vették” az átvehető feladatokat, melyek közül a közvilágítást „választotta” a miniszterelnök.

Arról is megegyeztek, hogy az első rezsikompenzációs körben a közepes méretű megyei jogú városok (ilyen például Kaposvár) 800 millió forintos kompenzációra számíthatnak, míg a jelentősebb adóbevétellel rendelkező városok ennél kevesebb, nagyjából 200 millió forintot kaphatnak.

Szita a lap megkeresésére annyit mondott a közvilágítás államosításával kapcsolatban, hogy „ha majd publikus lesz, elmondja. Az Energiaügyi Minisztérium nem válaszolt a lap megkeresésére. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének és Tab fideszes polgármestere szerint az önkormányzatok nem tiltakoznának az államosítás ellen, számolt be a Népszava.

Időközben levelet kaptunk a kaposvári önkormányzattól, amelyben ezt írják:

"A Népszava ma megjelent cikke több valótlanságot is állít! Önök a cikkre hivatkozva átvették ezt, így arra kérem a szerkesztőséget, hogy a valótlan állítást ne használják.

Az Önök "A rezsitámogatásokért cserébe a közvilágítást államosítaná a kormány" című cikkében a Népszavára hivatkozva azt írják, idézem: Szita a lap megkeresésére annyit mondott a közvilágítás államosításával kapcsolatban, hogy „ha majd publikus lesz, elmondja.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a Népszava nem beszélt Szita Károllyal, a polgármester nem adott interjút! A polgármester kollégáján keresztül csupán annyit erősített meg a lapnak, hogy a kormánytól kapott rezsitámogatás megérkezett Kaposvár számlájára. A Népszava minden egyéb állítása valótlan!"

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet