A Sátán nevében szurkálta halálra édesanyját

Két hete hagyta abba a gyógyszerek szedését G.É., tegnap pedig a "Sátán parancsára" agyonszurkálta édesanyját a szombathelyi ex-ügyvédnő. Az idős asszony két kést is kicsavart lánya kezéből, de végül alulmaradt.

Tíz éve állt orvosi kezelés alatt, 2007. végén pedig rokkantnyugdíjba vonult az addig ügyvédként praktizáló G.É., aki csütörtökön hajnalban agyonszurkálta mozgáskorlátozott édesanyját. Gyilkosság Szombathelyen - Idős nő az áldozat 2010. March 18. 12:58 Az eset részleteiről a rendőrség pénteken délelőtt számolt be a sajtónak.

Bilincsben
Bilincsben
Tánczos Mihály

Amint megtudhattuk, G.É. saját elmondása szerint két hete abbahagyta a gyógyszerek szedését. Távol élő testvére vasárnap érkezett látogatóba az édesanyjához és furcsának találta, hogy G.É. arról beszél, nincs pénzük. Mivel a testvér tisztában volt vele, hogy ez nem igaz, javasolta É.-nek, hogy menjen vissza az orvoshoz, kivizsgálásra. A nő ezt el is fogadta. Csütörtök délelőttre kapott időpontot, de már nem jutott el a rendelőbe.

Csütörtökön hajnalban ugyanis arra ébredt, hogy a Sátán szólítja és utasítja arra, ölje meg az édesanyját. A zaklatott nő ekkor még visszafeküdt aludni, de valami miatt az édesanyja is felébredt és kiment az előszobába. Amikor az idős néni vissza akart menni a szobájába lánya állt az ajtóban késekkel. A Sátán ugyanis másodszor is kiadta a gyilkossági parancsot - legalábbis a nő vallomása szerint

.
Palkó Andrea bűnügyi osztályvezető számolt be a gyilkosság körülményeiről
Palkó Andrea bűnügyi osztályvezető számolt be a gyilkosság körülményeiről
Tánczos Mihály

A mozgássérült néni rémülten látta, hogy lánya ráront a késekkel. Két kést még ki tudott csavarni lánya kezéből a már vérző asszony, de esélye sem volt az elborult agyú nővel szemben. G.É. akkor sem hagyta abba a kaszabolást, amikor édesanyja már meghalt. Pontos számot ugyan nem mondtak még a rendőrök sem, de az biztos: a nő nagyon sokszor lesújtott édesanyjára, aki a helyszínen meghalt.

A gyilkos fegyver
A gyilkos fegyver
VMRFK

Később maga az asszony telefonált a rendőrségre, bejelentve, hogy megölte az édesanyját. Az ügyelet azonnal odaküldte a járőröket, ellenőrizzék a bejelentést. Perceken belül érkezett a visszajelzés: egy idős nő véres teste van a lakásban. A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, G.É.-t pedig bilincsben szállították el a helyszínről.

Nagy volt a sajtóérdeklődés
Nagy volt a sajtóérdeklődés
Tánczos Mihály

Kérdésünkre válaszolva Palkó Andrea, a VMRFK bűnügyi osztályvezetője elmondta: a gyanúsított nem mutatott megbánást, saját világába zárkózott, de az eseményt részletesen elmesélte a rendőröknek. Az asszonyon látszik, hogy zavart, beteg.

A gyilkosság megdöbbentette a lakókörnyezetükben élőket, hiszen G.É. nagyon szerette az édesanyját, mint ahogy arról tegnap beszámoltunk Gyilkosság Szombathelyen - Idős nő az áldozat 2010. March 18. 12:58 rendszeresen jártak sétálni, az asszony vásárolt be, hordott ételt a mozgássérült néninek. A kapcsolatuk felhőtlennek látszott. G.É. évekkel ezelőtt elvesztette a férjét és szintén ügyvéd édesapja is meghalt már korábban.

Egy oldalajtón csempészték ki a gyilkos nőt a bíróságról
Egy oldalajtón csempészték ki a gyilkos nőt a bíróságról
Tánczos Mihály

A gyilkos asszonnyal a bíróság folyosóján találkoztunk, de semmit nem akart mondani. Egyenes derékkal, némán előre nézve ült, várta, mikor szólítják. A kezében tartott papírlap sem remegett, a bilincse szíját civil ruhás rendőr tartotta. A bíróságról viszont gyakorlatilag kicsempészték G.É.-t, egy oldalajtón hozták ki és azonnal beült egy odajáró autóba.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Gyilkosság Szombathelyen - Idős nő az áldozat

Úgy tudjuk, Szombathelyen, a Petőfi utcában egy idős asszony, K. néni az áldozat. Lányát elvitték a rendőrök.

Az apa mészárolta le a családját Tényőn

Valóra vált a jóslatunk: a pszichiáter által kezelt apa ölte meg baltával két kislányát és feleségét, magával pedig láncfűrésszel végzett.

"A feleségem viszolygott a vértől" – megszólal a családirtó asszony férje

Nem tudja választ a miértekre a feleségét és kislányát elvesztő férfi, miközben arra készül, hogy mindenkit szépen temessen el.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló