Reggel fél 10-kor Koncz Zsuzsa énekli felvételről a „Ha én rózsa volnék” című dalt a szombathelyi Petőfi-szobornál, a városi ünnepség első helyszínénél.
A hangulat meglehetősen visszafogott. Legyünk engedékenyek és ne a közéleti apátiának, hanem a meglehetősen hűvös és szeles időnek tudjuk be, hogy a VIP-vendégek talán többen vannak, mint az érdeklődők.
A huszárok azért visznek egy kis életet az élettelenségbe, ahogy azok is, akik letűzik a zászlójukat a szobor tövébe.
Prikazovics Ferenc műsorvezető az idei ünnepségek központi alakját, Petőfi Sándort Szerb Antal segítségével idézi meg, amiről egyrészt az jut eszembe, hogy Szerb Antal mennyire fején tudta találni a szeget, másrészt az, hogy Petőfi vajon mit kezdene egy ilyen szereppel. Ne legyünk ünneprontók, nem írom le, milyen következtetésre jutottam.
Mindössze három koszorút helyeznek el a protokollvendégek a szobor tövében (városvezetők, kormányhivatal, Fidesz), aztán már fel is kerekedik a társaság.
Emlékszem, volt olyan év, hogy annyi zenész, lovas, szekér és vonuló haladt, hogy le kellett az egész Petőfi utcát zárni, most erre nincs szükség, egy sávban elfér a menet.
A Március 15. téren aztán a fúvósok és újabb családok csatlakoznak. Egy zászlófelvonás kétségkívül érdekesebb, mint a koszorúzás, de azért nagy izgalmakban itt sincs részünk.
A hallgatóság java része minden bizonnyal átsiklik a Szabó Róbert Endre által szavalt Tompa Mihály vers (1848.) felett is, pedig abban ilyen figyelemre méltó sorok vannak:
Különös: hogy aki egy magzatját megöli:
Elvesz pallossal vagy kötélen;
Aki pedig vadúl legyilkol százakat:
Halál helyett ezt hallja: éljen!
A fő helyszín idén is a Savaria Múzeum parkja, amit mintha erre a célra teremtettek volna. Klasszicizáló épület, lépcsők, sétányok, múzeum, rendezett környezet. A színpad, a kokárdák és a zászlók szervesen illeszkednek a történelmi naphoz.
Itt már több százan lehetünk, több ismert közéleti személyiség csak itt csatlakozik be az események menetébe. A nap is kisüt néha, de cserében feltámad a szél. Felborítja a fotósok állványait és a mikrofonokat, vadul csapkodnak a zászlók, egy-egy papírcsákót visz a szél. De aztán nagyobb baj nem történik.
A szombathelyiek már csak olyanok, hogy nem szeretnek a színpad közelébe menni, így aztán most is tisztes távolságot tartanak tőle. Kivéve azok a szülők, akik szeretnék közelebbről látni gyermekük fellépését.
Az ünnepi szónok Horváth Soma alpolgármester, aki idézi a 12 pont legfőbb követelését: „Legyen béke, szabadság és egyetértés” , amelyek közül most főleg a béke fontosságát járja körül, talán azért, hogy tisztázza, nem feltétlenül igaz az a kormánynarratíva, miszerint az ellenzék háborút akar.
Mondjuk, ha valaki így gondolja, akkor már úgyis mindegy.
Hosszabban beszél még a sajtószabadság fontosságól, a dezinformáció kártékonyságáról, amiben szintén lehet altuálpolitikai áthallásokat találni, de ebbe a témába most ne menjünk bele, egyrészt mert tényleg nagyon szomorú, hogy így van, másrészt ha már az alpolgármester is kerülte a politikát, akkor tegyünk így mi is.
Ihász Dominika és Iszak Péter a szabadságról énekel, majd a Derkovits Gyula Általános Iskola műsora következik.
Az állami, önkormányzati ünnepeken való fellépés nagyon nehéz műfaj, nem könnyű értéket teremteni úgy, hogy közben száz dolognak meg kell felelni. Így aztán a legtöbb fellépő biztonságra játszik, aminek általában jótékony unalom a vége.
A Derkovits-iskola viszont vette a fáradtságot, hogy egy roppant dinamikus, pörgő, bátor műsort rakjon le az asztalra, zenével, mozgással, magabiztos szereplőkkel, akik érezhetően át is élték, amiről beszéltek vagy énekeltek. Tényleg nagy dicséret a diákoknak és a felkészítő tanároknak, nagyon komoly munka összerakni egy ilyet.
Ez után már csak a Dr. Horváth Boldizsár-szobor koszorúzása van hátra. Itt a pártok, intézmények, civil szervezetek már sokkal aktívabbak, mint a Petőfi-szobornál.
Így aztán kezdeti döcögés után a végére egészen kikerekedik a szombathelyi március 15.
