A szombathelyi Lidlben jobban lehet keresni, mint máshol

Területi különbségek is vannak a kiskereskedelmi láncoknál elérhető fizetésekben, de a legjobban a logisztikai részlegen lehet keresni.

Ahogy régiónként eltérnek az átlagfizetések, úgy a boltos bérek is változók - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum , mely egyik példaként Szombathelyet említi, ahol a Lidlben az elérhető belépő bruttó jövedelem 398 ezer forint, míg átlagosan 366 ezer forintot tesz ki a belépő jövedelem a diszkontláncnál.

A lap emellett a többi áruházláncnál elérhető bérekről is összegyűjtött adatokat, így kiderül, hogy például a Tescókban sem azonos a bér: az ország nyugati felében, a fővárosban és egyes Pest megyei településeken, az elérhető bruttó bér 374 ezer forint, de van ahol csak 344 ezer forint.

A Spar ugyanakkor az áruházi eladóknak, szakeladóknak, pénztárosoknak bruttó 392 ezer forintot kínál, míg a Pennynél az eladó-pénztáros pozíciók esetében a kezdő fizetés heti 40 órás műszakban bruttó 269 ezer forint, de a próbaidő utáni átlagosan elérhető jövedelem heti 40 órás műszakban bruttó 372 808 forint.

Az Aldiban új belépőként munkát vállaló áruházi eladó, vagy logisztikai munkatárs kezdő bére 8 órás munkarendben 2022 januárjától bruttó 362 600 forintra emelkedett, a 6. évtől pedig bruttó 432 100 forintra nő.

A többi áruházlánc nem kommunikálja annyira nyíltan a béreket, mint az előbb említettek, így nehéz pontos számokat mondani. A lap azonban talált egy olyan hirdetést, ahol a CBA egyik telephelyére eladó-pénztárost nettó 190-220 ezer forintért keresnek.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy ennél sokkal jobban keresnek ugyanakkor ezen láncoknál a logisztikában dolgozók, így például egy raktári munkás a Tescóban bruttó 622 ezer forintot keres, vagy egy tehergépkocsi-vezető a Sparnál bruttó 730 ezer forintot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság