A védőnőket is totálisan ellenőrizné az állam

Az állam egy hónap múlva veszi át a védőnői ellátást, előtte viszont több adatbekérő lapot is szétküldtek.

Július elsejétől átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, az előkészítés azonban érdekes kérdéseket vet fel – írja a Népszava .

Eszes Béla Jánoshida polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke a lapnak arról beszélt, hogy az elmúlt egy hónapban a megyei kórházi főigazgatóságok először azt kérték az önkormányzatoktól, jelöljenek ki kapcsolattartókat, akik segítik a védőnőket az új rendszerbe való átlépésben.

Ezt követően különféle adatlapokat küldtek ki a védőnőknek, amelyeken be kellett jelölniük, hogy hozzájárulnak-e például ahhoz, hogy

- a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készüljenek,

- illetve, hogy ellenőrizhetik a gépkocsi- és számítógépadatait,

- de bekérték gyermekeik és házastársuk összes azonosító adatát Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében.

A Belügyminisztérium a lap érdeklődésére azt írta: „A védőnői feladatellátással kapcsolatban nem kerül sor a helyiségek bekamerázására. Sem jogszabályi előírás, sem pedig OKFŐ utasítás nem született a kamerák felhelyezésével, vagy a gépjárművek, telefonok nyomon követésével kapcsolatban. A kért adatszolgáltatás tartalma a 2020. évi Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló törvény egyik mellékletében kötelezően előírt formai elem az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítéséhez” .

Mivel a védőnők július 1-jével átkerülnek az irányító vármegyei intézmények foglalkoztatotti körébe, ez rájuk is vonatkozik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek