Dobos Réka nincs három éve, hogy autóbalesetet szenvedett, és melltől lefelé lebénult, a kezeit is csak korlátozottan tudja használni. Idén mégis először országos bajnok, majd világbajnok lett karatéban. A formagyakorlatokból, katákból álló nyári versenyekre tavasszal kezdte a felkészülést édesanyja, Mária és edzője, Prondvai-Pacsika Ferenc segítségével, első versenyét pedig egyből meg is nyerte a kerekesszékes kategóriában. Multimédiás kisfilmünkben Réka felkészülését és első versenyét követheti végig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!