Akkora sztárok léptek fel a szombathelyi Joskar-Ola Napokon, hogy a fotósunkat nem engedték a színpad közelébe

Második éve futunk bele ugyanabba a problémába, pedig Kozso és a Kozmix már a ZS-vonalba is csak erős jóindulattal férnek be.

Augusztus 10. és 11. között támadt idén az érzékszerveinkre a XXIV. Joskar-Ola Napok. A kétnapos és ingyenes rendezvénysorozatnak akadtak jó pillanatai és nagy csalódásai is. Az egyik negatívum, hogy a rendezvényt biztosító erők már második éve nem engedték a színpad elé a fotósunkat. Hogy mire vigyáznak ennyire, az jó kérdés. Annyi biztos, hogy Kozso tátogása még a Holdról is látszott, azt nehéz lett volna rejtegetni.

Joskar-Ola napok 2024 vasárnap
Kozso, egy távolról közelin
Mészáros D. Zsolt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Pedig a lampionos sétány egy jópofa kezdeményezés, a vidámpark és az ugrálóvár kellően le tudja kötni a gyerekeket, és a gasztroshow se egy ördögtől való dolog – persze a hízást leszámítva. Bár az effajta rendezvényektől kicsit idegen egy sakkverseny, de üdítő látvány, hogy bevállalják. A Lélekfarm kitelepülése és az egyéb preventív programok társadalmi fontossága pedig kérdésen felül áll.

Joskar-Ola napok 2024 vasárnap
Nem volt ez rossz
Mészáros D. Zsolt

Szóval, megint egy ambivalens érzéseket kiváltó városi rendezvény, s bár a zenei felhozatallal nem minden ponton értünk egyet, de ahogy említettük, azért akadtak itt értékelhető pillanatok is bőven. A biztonsági erők viselkedését viszont már második éve nem tudjuk hová tenni, így akkor menjen ez most jobb híján az ablakba.

A képekre kattintva galéria nyílik.

Joskar-Ola napok 2024 vasárnap
Kozmix a házban, a képre kattintás után pedig a galériában is
Mészáros D. Zsolt
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény