„Az osztrákoknál még az ALDI-s főzőcsoki is olcsóbb” – Ez sem lesz a szegények ábécéje

Annyira fanatikus akciós bevásárlóturisták azért nem voltunk, hogy a reggel hét órai nyitást elcsípjük. Jól tettük. Ügynökünk szerint a reggeli hetes jáki busz közönsége hangosan felröhögött, amikor az Aldi előtti parkolóban gyarapodó 20 méteres sort meglátta. Tanulság: a paprikás kolbászon túl is van magyar minőség: a humor. Találomra mi is beletúrtunk az Aldi termékskálájába, és szemügyre vettük a gyanús márkajelzésű termékeket. Figyelem! A lépten-nyomon kiaggatott „magyar minőség” felirat körülbelül ennyit jelent: „olyan, mintha magyar lenne...”

Az osztrák határ közelsége miatt a nyugaton a nyomott árairól elhíresült német üzletlánc, a „szegények diszkontja”, az Aldi a szombathelyiek között már bejáratott név. Gondoltuk is: feladja majd a leckét a helyi piac szereplőinek. Helyileg, közelsége miatt leginkább az Interspar várait és árait ostromolhatja, hiszen a város e szegletében, a Körmendi út mentén hasonló fajsúlyos bevásárlóhely más nem létezik. Nem véletlen, hogy a június 26-ai nyitás előtti nap az ALDI katalógusai mellett az Interspar szórólapjatól tömődtek el postaládáink… és a jó öreg konkurens parkolójában a hétvégén Szikora Robis-gidás (értékspár?) road show rendeződik.

Aldi nyitás
sadness
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A nyitás után két órával már mi is ostromoltuk Szombathely új megaábécéjét. Meglepetésünkre simán hozzájutottunk a fémtaligához, nyomát se láttuk tülekedésnek. Pár éve a nagy konkurensbe, a szintén noname márkákkal hadba szálló Lidlbe ilyen tájban még képtelenség volt bejutni. Ehhez képest öt perc alatt sikerült leparkolnunk. A dobozhegyek és hűtőpultok között megannyi ráérős felfedező, kedvesen mosolyogó nyugdíjas és kismama, tülekedésnek, lökdösődésnek nyoma sem volt.

A kosarakat elnézve többen ellen tudtak állni a kísértésnek, egy fürt banánnal, vagy görögdinnyével szlalomoztak körbe-körbe. Mások viszont rábuktak az akciós szuperporszívókra (a szomszédban márkásabbat ugyanennyiért lehet), a cserepes növényekre és kibonthatatlan csomagolású, így felpróbálhatatlan kínai szandikra. Ausztriai Aldi-árakban járatos vásárlókkal is találkoztunk, akik szakértőként hangosan kalkuláltak. Nem egy kritikus hangot elcsíptünk, többen arról panaszkodtak, hogy kint még mindig olcsóbban lehet vásárolni, mint itt. Egy hölgy fel is horkant: az osztrákoknak még az ALDI-s főzőcsoki is olcsóbb!

Persze a Lidllel és a kínai piacokkal még konkurálhat

Ugyanúgy dobozból szórják a noname termékeket, mint a Lidl. Részünkről ez rendben is van, ha már diszkont. Tágasabb, világosabb, de azért raktár-szerű ez is. A választék nem nagy, az árak láttán sem estünk hanyatt. Nem csodálkoztunk azon, hogy szinte minden ár 9-esre végződik: következetesen 199 vagy299, 499 (és így tovább), annak ellenére, hogy az egyforintost ugye rég kivonták a forgalomból. Van ami olcsóbb, persze, mint másutt, 10-20 forinttal biztosan, de szinte bármelyik áruház katalógusát fellapozva ugyanilyen engedményekbe ütközhetünk. Nagyságrendekkel biztosan nem olcsóbb, ha igen, azt a pénztárcánk is megérezte volna.

Aldi nyitás
sadness

Találomra mi is beletúrtunk az Aldi termékskálájába, és szemügyre vettük a gyanús márkajelzésű termékeket. A görögdinnye például valóban görög, egy százassal olcsóbb, mint a máshol kapható hazai. Viszont nem lehet kettévágatni, belekukkantani, kizárólag kopogtatni. A barack is olcsóbb, van fonnyadtabb magyar, és szebb EU-s származék.

Környezettudatosságról szó sincs

A cég, a prospektust átböngészve, szólamok szintjén már beemelte filozófiájába a tudatos táplálkozást, és költséghatékony csomagolásról is hablatyolnak. A polcokon kizárólag visszaválthatatlan üvegeket, pet-palackokat és többnyire dobozos söröket látni. Semmilyen betétdíjas terméket nem tartanak. A prospektusban ezt olvashatjuk: „Az Aldi-nál a tejtermékek, a kenyér és a hús is olyan frissek, mintha közvetlenül a termelőtől vásárolta volna őket.” – Itt a kulcsszó, a mintha! Ehhez képest se hentes pult, se pékség, mindenütt dobozos és a vákuumcsomagolt cuccok.

Az Oberwalterdorfból származó magyar minőségről

A cég filozófiája szerint

Az Aldi elsősorban közvetlenül a régióban működő, gondosan kiválasztott termelőktől szerzi be az árut. Az Aldi-választék a régió legjobb termékeit kínálja. Az Aldi-nál magyarok dolgoznak magyarokért, akik pontosan tudják, hogy honfitársaiknak mire van szüksége.

Figyelmes, multikhoz szokott vásárlónak eleve gyanús lehet ez a szövegelés.

A valóság például az, hogy ásványvízből, amiből nagyhatalom vagyunk, nincs egy magyar márka sem, ellenben olasz és osztrák, és persze drágábban, mint a hazai. Vigyázat! A „magyar minőség” felirat is megtévesztő lehet, körülbelül úgy fordítanánk, „olyan mintha magyar lenne”. A húsospultnál például bőven találni Oberwalterdorfból származó „magyar minőséget”.

A céginfo szerint

a régió legjobb termékeit kínálják

, amin szintén mosolyognunk kell. Miskolci és ausztriai a tejtermék, németországi és nagykanizsai a pékáru… Persze, globalizálódunk: az egész világ egy nagy régió… Chilei a szőlő, osztrák az alma, görög a dinnye. Aminek viszont örülünk, hogy van olcsó magyar karfiol, és hazai jégsaláta is.

Aldi nyitás
sadness

A mindennapi slágerek nem illenek bele az ALDI-koncepcióba, így elvétve látni csak ismerős márkajelzéseket. Helyett ott a Milfina a tejtermékeknél, a Sweet Valley a gyümölcsleveknél és nektároknál, az Almare Seafood a halaknál és a tenger gyümölcseinél, a Lomee a delikátesz, ketchup, mustár és majonéz termékeknél, az Ombia Cosmetics a kozmetikai termékeknél, az Alio a takarító- és tisztítószereknél, a Tandil a mosogatószereknél, a Morana a papírárunál, az Aranykalász a lisztnél és búzadaránál, és a Császár a tésztaféléknél. Ezen áruk minőségi tesztje várat magára…

Számunkra külön érdekesség a boros stand, kínálata töredéke az „Értékspáros” felhozatalnak. Kapni 3000-ért 5 puttonyos Tokai Aszút is, ám beleütközünk a rejtélyes Dél-Dunántúli, Felső-Magyarországi márkajelzés alatt futó hazai italokba is.

Szerencsejáték a ruhaneműkkel: vagy jó vagy nem

Középtájban, a Lidben már megszokott tálalásban, fémrekeszekben kínálják a kínai akciós cuccokat. Van itt, mint anno a lengyel piacon, olcsó csavarhúzótól pamuthálóing minden, ami a multi szerint egy káeurópai háziasszonyt lázba hozhat. A ruhaneműket és szandálokat a csomagolás miatt ki sem lehet bontani, nemhogy felpróbálni, így a műanyag tasakon keresztül találomra vehetjük birtokba: aztán vagy jól áll, vagy nem.

Ami feltűnt: átlagosnál olcsóbb a kétféle méretben kapható, saját név alatt futó pelenka (80 darab 4000 forintért). Próba nélkül ekkora tételben viszont megvásárolni nem mernénk, ahogy a piperékkel és kozmetikumokkal is csínján bánunk, némely termék olcsóbbnak tűnik, de ki tudja…

Elő a kuruc vérrel!

Gondosabb összehasonlításokra, az idő sürgetése miatt most nem volt módunk: ezt a Velvet úgyis már jól kioknyomozta, mi csupán annyit láttunk: mindenképpen érdemes óvatosnak lenni. Legyünk tudatosabbak, keressük a magyar termékeket, és ne dőljünk be minden kilencesre végződő árcédulának!

Első bevásárlásunk azonnali mérlege: 35 forintért kínált magvas barna zsemle nem csak küllemre gusztusos, ízre is ér annyit, amennyiért kínálják, de ne várjunk tőle csodát. A pénztárnál 75 forintos áron beszerezhető szelet csokiban sem csalódunk, édes és krémes. Viszont a 300 forintos mélyhűtött franciasaláta zöldségkeveréknek se íze se bűze, mintha papírból főznénk ebédet magunknak. Talán ha megbolondítanánk egy kis teszkós zöldségzöldjével, Makón csomagolt kínai fokhagymával és akciós új-zélandi karalábéval…

Az Aldi (az ALbrecht DIscount rövidítése), egy diszkontáruház-lánc, melynek székhelye Németországban van. Világszinten az egyik legnagyobb üzlethálózat. A lánc két külön hálózatból áll: Aldi Nord (Észak - ALDI MARKT név alatt működik) és Aldi Süd (Dél - ALDI SÜD név alatt működik), melyek egymástól elkülönülten, önállóan működnek a saját határaikon belül. A különálló csoportokat eredetileg egy testvérpár, Theo Albrecht és Karl Albrecht irányította. Mindketten visszavonultak. Jelenleg ők Németország leggazdagabb emberei, bevételük 1,5 milliárd euró évente. Az Aldi németországi hálózatában az Aldi Nord 35 független regionális céget üzemeltet Észak- és Kelet-Németországban megközelítőleg 2500 üzlettel és az Aldi Süd 31 céggel 1600 üzlettel Nyugat- és Dél-Németországot látja el. Nemzetközi szinten az Aldi Nord üzemelteti a boltokat Dániában, Franciaországban, a Benelux államokban, az Ibériai-félszigeten és Lengyelországban, míg az Aldi Süd területéhez tartozik Írországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországon és Hofer néven Szlovéniában. A Forsa német piackutató cég 2002-es felmérése szerint a munkások 95%-a, az irodai dolgozók 88%-a, a közalkalmazottak 84%-a, a magánszektorban dolgozók 80%-a vásárol az Aldiban. Az Aldi hazai és nemzetközi versenytársa egyaránt a Lidl.

(forrás: Wikipedia)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód