Alkotmánybírósághoz fordult az ellenzék a közérdekű alapítványok miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály megsemmisítését kérve.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szerdán a pártok közös, online is követhető sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy összegyűlt az ehhez szükséges ötven képviselői aláírás, így a beadványt már postára is adta.

A jogszabály értelmében szinte a teljes magyar felsőoktatást alapítványokba szervezi a kormányoldal, és mintegy ezermilliárd forintnyi közvagyont felügyelnek majd a jövőben "a Fidesz pártkatonái" - mondta.

Szilágyi György, a Jobbik alelnöke szerint Magyarországon tizenegy éve "maffiakormány uralkodik" gazdasági érdekszövetségként. Hangsúlyozta: azt kérik az Ab-től, hogy segítsen az ellenzéknek megvédeni a megmaradt állami vagyont.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: az érintett jogszabállyal az Orbán-kormány szintet lépett a közvagyon ellopásában, mert már egészében viszik az egyes vagyonelemeket, az egyetemeket, kastélyokat, ménesbirtokot vagy részvényeket.

Szakács László (MSZP) szerint "hűbérurak", és nem kurátorok kerülnek az alapítványok élére.

Nem modellváltás történik a felsőoktatásban, hanem fenntartóváltás, holott az állami egyetemek is lehetnének versenyképesek, és semmi nem garantálja, hogy az alapítványok majd azzá teszik az intézményeket - tette hozzá.

Tordai Bence (Párbeszéd) azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök párhuzamos államot épít, amely kizárólag tőle függ majd. Tolvajnak nevezte a kormányoldalt, amely szerinte neoliberális politikát követ, holott egy évtizede az ellenkezőjét hirdeti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet