A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa - ma hozott ítéletet egy tavaly nagy port kavart bűnügyben Alvó feleségét próbálta meggyilkolni egy férfi Szombathelyen 2016. May 09. 07:59 .
A Vas Megyei Főügyészség a vádlottat egy rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolta.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem végződött gyilkossággal
H.G. feleségét - a későbbi sértettet - 2007 körül ismerte meg, majd 2008 decemberében összeházasodtak. H.G. 2013-tól italozni kezdett.
Közte és felesége között gyakoriakká váltak a veszekedések, amelyeknek a kiskorú gyermekek is szem- és fültanúi voltak. Az asszony 2015 novemberében megismerkedett egy férfival, akivel egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatát, és ezt elmondta férjének is.
2016. május 8-án este a vádlott miután a gyermekek és a sértett is lefeküdt aludni, kiment az erkélyre az ott lévő kalapácsért, hogy azzal megölje a feleségét, majd többször fejbe ütötte az alvó sértettet.
Az első ütés a nő halántékát érte, ettől felébredt, és sikoltozni kezdett.
A vádlott mondta a feleségének, hogy ne kiabáljon, mert felébrednek a gyerekek. Ezután a vádlott még 3-5 alkalommal fejbe ütötte kalapáccsal, közben a sértett a kezeit maga elé tartva védekezett.
Az ütésektől a nő megszédült, és a padlóra került. Miután a kalapács nyele eltörött, a vádlott egy papírvágó szikét vett magához, hogy elvágja a felesége torkát.
A nő a földön csúszva megpróbált egy gázsprayt magához venni. A vádlott lefogta a sértettet és többször megvágta az arcát, torkát, mellkasát.
Felesége védekezése miatt kiesett a kezéből a tapétavágó, ezért a vádlott a konyhából magához vett egy 9.5 cm pengehosszúságú kést és mellkason valamint hasba szúrta a feleségét. A sértettnek a kitartó védekezése miatt sikerült kicsúsznia a vádlott szorításából, kimenekült a lakásból, becsengetett az egyik szomszédhoz segítséget kérni, majd összeesett.
A vádlott sikertelenül öngyilkos akart lenni, majd elmenekült Alvó feleségét próbálta meggyilkolni egy férfi Szombathelyen 2016. May 09. 07:59 és néhány nappal későbbi elfogásáig
A helyszínen videóztuk le a gyilkossági kísérlet gyanúsítottját 2016. May 12. 21:14 Szombathelyen bujkált.
A vádlott H.G. a cselekményt beszűkült tudatállapotban, tudatzavarban követte el, ez beszámítási képességét súlyos fokban korlátozta.
Az ítélet
A bíróság a vádirati minősítéssel egyezően állapította meg H.G. bűnösségét, 5 év fegyházbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A fellebbezés esetleges bejelentésére az ügyész három napot tartott fenn, a vádlott és védője tudomásul vette a döntést.