Kibővítené az 1000 fa programot 2024-től a szombathelyi önkormányzat

Gondolnak például a lakótelepen élőkre, és növelnék az elvihető növények számát is.

Sikeres volt az idei 1000 fa program, ezért a jövő évben kibővítve folytatná azt a szombathelyi önkormányzat - derült ki a jövő heti közgyűlésre készült előterjesztésből.

Ebben azt írják, az esemény második regisztrációs időszaka idén szeptember 1-jén, online formában nyílt meg. A program olyan sikeresnek bizonyult, hogy már aznap este jelentkeztek az összes elvihető növényért, melyeket a beszerzési eljárás nyertesével, a PRENOR Kft.-vel szereztettek be.

Mészáros Zsolt

A dokumentum szerint az önkormányzat összesen kicsivel több mint két és félmillió forintot költött a programra idén ősszel. De nem állnak meg.

Kibővítenék a programot

Az előterjesztés kitér arra, hogy a program sikeressége miatt kidolgoznának egy tervet a bővítésre, amit a januári közgyűlésen tárgyalnak.

A bővítés alatt értik többek között

  • az igényelhető növények körének növelését (gondolva a lakótelepeken élőkre)
  • és a kiosztásra kerülő növények nagyobb számát is.
  • A dokumentumban egyúttal azt is megjegyezték, hogy az új szabályok kidolgozása miatt január 1-jéről február 1-jére halasztják a regisztráció kezdetének időpontját.

    De mi is ez?

    Tavaly decemberben jelentette be 1000 fa újratöltve – Új dimenzióba lép a szombathelyi faültetési program 2022. December 06. 16:01 a városvezetés, hogy új dimenzióba lép az 1000 fa program Szombathelyen. Ezt az újragondolt verziót pedig el is fogadták az utolsó 2022-es közgyűlésen, így már aznap elindult a regisztráció.

    Az újragondolt 1000 fa program lényege, hogy az önkormányzat tavasszal és ősszel beszerez 500-500 darab facsemetét, ezeket pedig ingyen átadják azoknak a szombathelyieknek, akik vállalkoznak az elültetésükre és gondozásukra.

    Mészáros D. Zsolt

    A jelenlegi városvezetés egyébként minden évben végigvinné ezt az 1000 fa programot, hogy a szombathelyiek is aktív szerepet vállaljanak a város zöldítésében. Korábbi számításaik szerint idén 15 millió forintba kerül a program.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet