10 nagyfröccs után nyakon szúrta az ismerősét egy férfi, most 12 évet kapott

A férfi egy 14 centis késsel ölte meg a szombathelyi ismerősét.

A Szombathelyi Törvényszék tegnap hozott ítéletet L.T. védekezésre képtelen személy megölése miatt indult ügyében.

A munkája mellett egy fakitermelésben dolgozó vádlott 2015. december 12-én Késelés miatt halt meg egy ember Szombathelyen - Frissítve! 2015. December 13. 07:59 egy szombathelyi étteremben vacsorázott kollégáival, ahol kb. 10 nagyfröccsöt ivott meg. Mivel lekéste a vonatot, kettő kollégájával elment egy szombathelyi ismerősükhöz (a sértetthez), hogy ott aludjanak. A lakásban volt a sértetten kívül még egy férfi, aki szintén ott éjszakázott volna. A vádlott olyan részeg volt, hogy szóváltásba keveredett ezzel a férfival. Számon kérte tőle, hogy mit keres ott, majd a dohányzó asztalon lévő 14.3 cm pengehosszúságú kenyérvágó kést magához vette és a tanú arca előtt hadonászva azt mondta neki, hogy takarodjon a lakásból.

Ezután a vádlott megkérdezte a sértettet, hogy ott aludhatnának-e. A hanyatt fekvő sértett erre szidni kezdte a vádlott anyját, amire a vádlott dühében egyszer nyakon szúrta. A vádlott ezután megpróbált elmenekülni és a kést egy csatornába dobta.

Késelés miatt meghalt egy ember Szombathelyen
A képeink kicsivel több mint egy éve készültek a gyilkosság helyszínén
Nyugat.hu

A vérzést a vádlott kollégája egy törölközővel próbálta elállítani. Nem sokkal később a mentők is megérkeztek, a sértett életét azonban már nem tudták megmenteni. A sértett a késeléskor és halálakor igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság, heveny alkoholmérgezésnek megfelelő állapotban volt, emiatt képtelen volt a védekezésre.

A bíróság 12 év fegyházbüntetésre ítélte a vádlottat. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője az ítélet ellen megalapozatlanság, gondatlanságból elkövetett emberölés megállapítása érdekében illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló