Ahogy arról lapunk is beszámolt,
Halálra késeltek két embert hajnalban Budapesten 2020. May 22. 07:31 május 22-én pénteken, hajnali 3 óra tájékában verekedésről és késelésről kapott bejelentést az V. kerületi Deák téren a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A legújabb információk szerint a rendőrök három percen belül a helyszínre értek, de addigra már több verekedő is elfutott. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.
A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves Cs. Krisztiánt, akit a Nyugati téren fogtak el. A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre, egy autó alá dobva megtalálták a kést is.
A rendőrök a verekedéssel összefüggésben összesen 9 embert állítottak elő, elszámoltatásuk jelenleg is tart. A BRFK Életvédelmi Osztálya a 18 éves budapesti Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesz letartóztatásának indítványozására – áll a police.hu-n.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!