Minden évben elismerik a kiemelkedő munkát végző egészségügyi dolgozókat. Így van ez Szombathelyen is, ahol a „Pro Sanitate Savariae” Életmű-díjat, a „Szombathely Egészségügyéért”- és a „Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért” díjat ítélik oda évről évre a legjobbaknak. Arra, hogy ki kapja az elismerést javaslatot lehet tenni. Erre a város vezetősége mellett a Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezetének és az egészségügyi intézmények vezetőinek van módja. A jelöltek többek között háziorvosok, fogorvosok valamint az egészségügyet támogató civil egyesületek, alapítványok és non profit szervezetek dolgozói lehetnek. A kitüntetési javaslatoknak március 15-ig kell beérkezniük az önkormányzat Egészségügyi Kulturális és Koordinációs Irodájának címére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!