A végén bukta el a Körmend

Rosszul sült el a Magyar Kupa előtti főpróba.

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg szombat este a Körmend és az ASE találkozóját. A felfokozott hangulatban aztán a feldobásnál a paksiak szerezték meg a feldobásnál a labdát és egy gyors támadásváltás után az első pontokat is. 0-5-ös (2-7) vendég periódus következett, aztán a hazai oldalon frissen beállt Tóth Norbert triplája zárta egy kicsit a csapatok közti ollót. Az első körmendi támadólepattanóból eldobott Petty tripla pedig már a hazai csapat vezetését jelentette. A játékrész végére mégis a Paks szerzett vezetést. Két elrontott körmendi támadásból indított gyorstámadást váltottak pontokra.

Channels büntetőjével folytatódott a rangadó. A kettőből csak egy ment be. Viszont a negyed 3. percében ismét egált mutatott az eredményjelző. A paksiak pedig időt kértek. A hazaiak szekere azonban nem akaródzott lassítani. Duinker és Ferencz triplái után 6 pontos előnynél (23-17) jártak a vasiak. Az ASE játékosok azonban újabb labdát hagytak el, amiből a Körmend ismét kosarat tudott szerezni. Schmidt Béla pedig ismét időt kért. 8 pontos körmendi vezetésnél könnyelműsködött el egy támadást Petty. Az ASE pedig könyörtelenül megbosszulta és pillanatok alatt egy pontra zárt vissza. A negyed végére aztán 3 egységnyi hazai fór maradt.

Egis Körmend - Atomerőmű SE
A 16 eladott labda soknak bizonyult a körmedni oldalon
Vágvölgyi Bálint

Két gyors paksi támadás és máris a vendégeknél volt az előny, a harmadik negyed nyitányán. A Körmend mintha egy kicsit bealudt volna. Aztán Channels találatával megkezdődött a pontgyártás a hazai oldalon is. A negyed felénél gyorsindításokkal kapott új erőre a Körmend. McKinney-Jones két triplája pedig már hab volt a tortán. 6 pontra szakadt el a házigazda. A szinte frissen beálló Will azonban megmutatta, hogy ő is be tud találni a triplavonalon túlról. 3 pontos körmendi előny maradt a végjátékra.

Dunn hármasával indult a negyedik 10 perc. Ezzel pedig újra egált (46-46) mutatott a tábla. Cizmic edző kért ki időt. A Körmend egy kicsit szétesni látszott, a Paks pedig formába lendült. 5 perccel a vége előtt 7 pontra ugrottak el a vendégek. Hazai időkérés következett. A vendégek előnye azonban egyre magabiztosabbnak tűnt. A Körmend megszenvedett a kosarakért, az ASE azonban könnyen szerezte azokat. Másfél perc volt hátra, az ASE pedig 4 pontos előnnyel robogott a meccs vége felé. Cizmic kikérte utolsó idejét is. Az utolsó percben érve Channelst faultolák a hárompontos vonalon, a három büntetőt pedig be is dobta a légiós. Egy pontra zárt vissza a Körmend. Majd Petty is büntető vonalra állhatott. A fehér mezesek átvették a vezetés. Igaz csak egy ponttal. 23 másodperc maradt a meccsből, az ASE pedig támadhatott. Schmidt Béla edző időt kért. Kovács Ákos kosarat szerzett, a válasz pedig elmaradt. A végén még büntetőzhetett is az ASE. Fordulatos mérkőzést nyertek meg a paksiak.

A Körmend és az ASE hamarosan ismét egymásnak feszül, méghozzá pénteken a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: Nagyon parázsmérkőzést játszottunk, amit a végén buktunk el, egy védekezési hiba miatt. A meccsen végig nagyon rosszul dobtunk, hazai pályán ilyen rossz dobószázalékot már régen produkáltunk. Ezen felül 16 eladott labdánk is volt. Ez megengedhetetlen. A védekezésünk azonban nagyon jól működött. A srácokra rosszat mondani nem tudok, nagyot küzdöttek és minden tőlük telhetőt megtettek. Köszönjük a közönség támogatását is.

Schmidt Béla, az ASE vezetőedzője: Nagy csata folyt a pályán. A Körmendről azt az agresszív védekezést kaptuk, amire számítottunk. A második negyedben például minden dobásért meg kellett küzdenünk. A félidőben alkalmaztunk néhány taktikai változtatást, ami láthatóan eredményre is vezetett. Szoros meccs volt. Örülök, hogy sikerült győznünk. Gratulálok, mind a saját, mind pedig a Körmend csapatának.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport